5. rész

- Bocsánat. - hajoltam meg előtte, majd a táskát próbáltam felvenni.
- Hagyd csak. Segítek. - mondta, majd felvette, és a kezembe adta.
- Köszönöm. - hajoltam meg megint, és mikor megláttam, hogy kibe botlottam bele, szóhoz nem tudtam jutni. Amikor kezembe adta a táskát, akkor tudtam csak belenézni a szemébe. Gyönyörű szép gesztenyebarna szemei, rövidkés sötét bordós színű haj. Sosem találkoztam még vele, de a Block B-n kívül, ő a második kedvenc bandámban rapper. 

- Minden rendben? - zökkentett ki gondolataimból.
- Persze.....Hogyne. - mondtam tagoltan. Minden perc megállt, és mintha a földhöz lettem volna szegezve, meg sem tudtam mozdulni.
- Elkísérjelek egy darabig? Merre laksz? Sosem láttalak még. - kezdte a beszélgetést, majd elindult, és én mentem utána.
- Most jelenleg itt lakok, mert a testvérem a Block B táncosa, és énekese. Azért nem láttál, még mert egyrészt ez a város hatalmas, és sosem találkozik az ember ilyen személlyel, mint te vagy. Másrészt viszont, folynak az események. - meséltem.
- Ki a testvéred? U-Kwon, vagy B-Bomb? - kérdezte. - Csak mert mindketten énekelnek, és táncolnak.
- B-Bomb. - válaszoltam. - U-Kwon... - kezdtem, de a mondat másik részét, már nem tudtam kiegészíteni.
- U-Kwon? - kérdezett. - Nem talán tetszik?
- Áááh. - mondtam, majd elnevettem magam. Jelenleg a BtoB rapperével sétálgatok Szöül utcáin. Mivel teljesen elkísér, én mondtam neki az utat, hogy merre menjünk, aztán valahol meg - meg álltunk, ha nevetésre került a sor. Az idő gyorsabban telik, mikor valaki társaságban van, és ez a társaság felemelő. Reggel óta kint vagyok, találkoztam egy lánnyal, akit hamar meg is kedveltem, pedig csak egyszer beszéltem vele. Aztán most MinHyuk. Ez a nap már jobb nem is lehetne. A telefon csörgése figyelmeztetett, hogy sietnem kellene haza.
- Min! Minden rendben? Már elég régóta kint vagy. - szólt a telefonba MinHyuk aggódva.
- Minden oké, csak találkoztam egy - két emberrel. És egy fiú haza is kísér. Nem mondom meg ki az. Majd meglátod. - mondtam.
- Jó, csak tudod.... Minho. - célzott a pontos személyre, amire én pokerface-el figyeltem magam elé, és könnyek gyűltek a szemembe. A srác, és HaNa teljesen elterelték a figyelmem, és egyszer nem jutott eszembe Minho. Nem válaszoltam MinHyuknak, hanem letettem a telefont,
- Baj van? - nézett rám a rapper, amint meglátta, hogy könnyek kezdtek folyni a szememből.
- Az egyik barátom, a barátunk meghalt. Tegnap este. - mondtam.
- Részvétem. Sajnálom. Gyere ide. - húzott oda magához, majd melegséget éreztem, amikor megölelt. A könnyeim már patakokban folytak, és egyre csak Minho-n járt a fejem. Miért kellett ez nekem? Most ha nem jöttem volna el, nem lett volna semmi probléma. Kris, és MinHyuk pedig elintézték volna ketten. Ha nem jöttem volna, talán Minho még élne. De neeem, nekem feltétlen jönni kellett, és tönkre kellett mindent tenni. Most magam hibáztatom mindenért. Még lassan azt is megbánom, hogy megszülettem.
- Na gyere, menjünk. - engedett el, és elindultunk. Az utat csendbe tettük meg, egyikőnk sem szólt a másikhoz. Mikor megérkeztünk, MinHyuk nem akart most minket zavarni, így hamar elindult visszafelé. Ahogy beléptem a házba, P.O jött oda, hogy először menjek egyek valamit, és utána beszélünk. Senki nem volt lent, mindenki a szobájában volt. MinHyuk sem jött elő, valószínűleg nem hallotta, hogy megérkeztem. Ami a táska mélyén volt, kipakoltam, majd ami a hűtőbe való volt, azt betettem, a többi cuccot pedig oda, ahová tartozik. Az ebédnek mondható vacsora - amit ma kihagytam 2 ember miatt is - egy gyorsan összedobott szendvicsből állt. Mikor elmosogattam, első irány a szoba volt, majd MinHyuk szobája.
- Fel sem tűnik, hogy megjöttem? - rontottam be, majd leültem az ágy szélére.
- Hát nem. Ilyen csendbe voltál? - kérdezte.
- P.O köszöntött először, azzal, hogy először egyek, aztán majd összeülünk a halban. - mondtam.
- Bocsánat szívecském. - mondta, majd megölelt. - Miért ilyen csendes mindenki? Minho.....szóval.....hol van? - kérdeztem félénken.
- Onewék elvitték magukkal. Ma este fogjuk temetni. Senki nem tudhat róla. Senki, és azt sem, hogy hová temetjük. Mert az a hely, ahová fogjuk, az nem a temető lesz. - mondta. - A virágok a kocsiban vannak. Ne hatalmas virágra gondolj, hanem egy kis egyszerűre. Amit szeretnél majd átadni neki, azt hozd magaddal. A kép az Ziconál van. - vezetett le mindent sorba.
- Értem. Akkor megyek is a szobámba. De nem tudok mit adni neki, mert csak 2 hétig voltam vele egy házba, de akkor sem beszélgettünk sokat. - mondtam.
- Jó, akkor nem kell adnod semmit, de virágot feltétlen. - mondta.
- Azt gondoltam. - válaszoltam, majd kimentem a szobából.
- 10 perc múlva lent legyél! - kiabált utánam testvérem. A szobámban az ablak tárva nyitva, és nagyon hideg volt. Valószínű, mert az ablak ajtó nyitva volt, plusz a huzat. Összepakoltam a szobába, majd elindultam a fürdőszoba felé. Lezuhanyoztam, majd felvettem egy fekete nadrágot, és egy fekete felsőt. Nagyon nem szeretem a feketét, amolyan depis szín. Mikor rendbe tettem magam, elindultam a nappali felé. Láttam, hogy már mindenki kint ül, és engem vár.

- Mondom 10 perc. - kötött belém MinHyuk, mire én csak legyintettem, majd leültem U-Kwon mellé a kanapéra, mivel már csak ott volt hely. 

- Szóval. - kezdte a leader, és rámnézett. - A hely, ahová temetjük, az nem a temető, hanem a városon kívül, egy eldugott hely. Majd szorosan mellettünk legyél, mert még Kris ott is felbukkanhat. Nem arra fogunk menni, amerre ők vannak, ezért se aggódj,de tudod, hogy Kris mindig is egy érdekes ember volt. A lényeg. A virágok a kocsiban vannak, ha valamit átszeretnél neki adni, akkor csak nyugodtan. Ha nem, akkor is virágot feltétlen. Nem sokára indulunk. Egy félóra. Szedd össze magad. Ez az utolsó este, hogy látni fogod. A könnyeidet is nyugodtan engedd csak el. Nem te leszel szerintem egyedül. Először elmegyünk Onwehoz, és onnan megyünk csak. Ott is megbeszélünk mindent. Hm..? Kérdés? - fejezte be mondandóját, és láttam rajta, hogy már ő sem nagyon bír beszélni. Legszívesebben elkezdene ordibálni, és mindent szétverne idegességében, de ő inkább az erősebbik énjét mutatja. Mivel senkinek semmi kérdése, csak ültünk tovább szótlanul. Először én álltam fel, és mentem a szobámba. Ledőltem az ágyra, és bámultam a plafont. Eszembe jutott Zico egy mondata, hogy: " Ez az utolsó este, hogy látni fogod." . A könnyek megint csak elkezdtek gyűlni a szememben, de most nem sírhattam el magam. Még nincs itt az ideje. Az ajtón kopogást hallottam, majd egy "Gyere" -vel elintéztem az egészet. A személy U-Kwon volt. Felültem, és meg sem tudtam szólalni.
- Nem tudok most mit mondani. - mondtam. - Nem akarom ezt. Nem akarom, hogy Minhot eltemessük. Nem akartam, hogy ez legyen. Tudom, hogy minden miattam van, mert idejöttem. Ha nem jöttem volna, talán még élne. - mondtam, és ismét a fránya könnyek.
- Nem miattad van. Ne okold magad. Mi csak örülünk annak, hogy eljöttél. Kris hibája minden. Kris avatkozik bele az életünkbe. - próbált nyugtatni, de valahogy nem jött össze.
- Gyertek! - hallottam valaki kiáltását, és elindultunk lefelé. Nagy levegőt vettem, és a lépcsőn is sikeresen lementem. A fekete cipőt mindig is utáltam, de most nagyon muszáj. Fekete bőrkabát, fekete nadrág, fekete felső, fekete cipő...tényleg kiakasztó. A kocsihoz érve, U-Kwon nyitotta az ajtót, majd be is ültem középre. Két oldalamon U-Kwon, és drága testvérem ült. A temetés után még 10 percig kint álltunk, majd Onew elindult kifelé a helyről, mi pedig utána. Mindenki szó nélkül, egyenesen az autók felé. Mi leghátul mentünk U-Kwonnal, amikor az egyik bokorból előjött valaki, vagy esetleg valami. Nem mertem hátranézni, pedig tudtam nagyon jól, hogy megint itt vannak. Ránéztem U-Kwonra, és láttam rajta, hogy ő is tudja már, de nem állt meg. Kezemet egy pillanatra szorosan összenyomta, jelezve, hogy tudja, és ne féljek. Hogy ne féljek, mikor leghátul vagyunk, és mindenki előttünk megy nem sejtve semmit. U-Kwon még mindig csak kezem fogta, és még mindig csak ment egyenesen az úton. Jelenleg a szívem már a torkomban dobog, és nem tudok mit csinálni. Hirtelen elengedtem a kezét, és megfordultam. Tudtam.

- Min! - szólt utánam U-Kwon, de már farkasszemet néztem egy bizonyos farkassal, akit már messziről is ki tudnék szúrni, hogy ki az a személy.
- Nem tudsz békén hagyni minket egy percre sem? - üvöltöttem vele, mikor mindeni hátrafordult, és meglátták Krist.
- Min! Gyere onnan! - kiabált MinHyuk, és addigra már előttem is állt.
- MinHyuk! Kérlek! - mondtam az említett személynek.
- Hogy kerültél ide? Honnan tudtad, hogy itt vagyunk? - állt neki MinHyuk. Egy pillanatra Kris helyet váltott, és egy bokorban húzta meg magát, majd egy rendes emberi testben jött elő.
- Kedves MinHyuk. Nem én vagyok az egyetlen vérfarkas ebben a városban. Rajtam kívül még van 10 ember, és még kitudja. Szóval, ne húzd fel magad. - mondta Kris lenézően. - Nehogy azt hidd, hogy attól, hogy elszöktetek, most már békén is fogunk hagyni titeket. Tudom, hol laktok. Ja, és kislány! - nézett rám. - Kicsit hűvös volt a szobában igaz? - nevetett.
- Akkor azért volt hideg bent. Ők bejöttek a szobámon keresztül. Nem igaz, hogy nem vettétek észre. Mi van veletek? - néztem MinHyukra, akin láttam, hogy nem sok hiányzik, és felrobban.
- Szóval innen tudtad, hogy hol leszünk. Ti idáig követtetek? - kérdezte.
- Asszem. - nevetett megint. - Megvártuk, míg szépen lemegy a mise. Még én is megkönnyeztem. Komolyan. - majd kicsit alábbhagyott a vigyorral az arcán.
- Na és a társad? Ugyanis ő is a halál foglya lett. - kérdezte MinHyuk.
- Ugyan már! Mi nem tartunk ilyen nagy banzájt. El van rendezve a gyerek. - és még mindig mosolyog. Ennyire nem hatja meg, hogy egy társa meghalt?
- Úgy látom, téged ez nem hat meg. - mondta MinHyuk.
- Nem igazán. Van tőle fontosabb emberem is, ne aggódjatok. - mondta. - Deee.. igaz megijedtetek? Tudom, nem kell tagadni, mert láttam a kis csaj fejét, ahogy a kis barátjára tekintett, mikor meghallotta, hogy megérkeztem. Igaz? - nézett rám. - Most amúgy sem beszélgetni jöttem. Nem szeretem az ilyet. Essünk túl ezen MinHyuk. Most nincs itt rajtam kívül senki. Egyedül jöttem. - mondta.
- Azt hiszed, hogy perceken belül nem szedlek szét? 1 a 11 ellen. Te ezt most kajak elhitted? - mondta MinHyuk, majd egy szemöldökét felhúzta, jelezve, hogy az előtte álló ember szánalmas.
- Te meg azt hitted, hogy nem rendezek le 11 embert csak úgy? Szerinted mért én vagyok a vezér? Szórakozásból? - kérdezte.
- Na most húzzál el innen, és ne merészelj minket követni még egyszer. Nagyon meg fogod bánni. Úgyhogy a helyedben inkább meghúznám magam. - mondta MinHyuk, majd hátrapillantott, és rögtön sorakozott Taemin, Key, Onew, JongHyun, Kyung, P.O, U-Kwon, JaeHyo, Zico,és Taeil, engem pedig mindenki hátratuszkolt, hogy jó helyen vagyok én ott. Mintha őrök lennének, úgy felsorakoztak. Most az egyszer nem kezdtem el félni, mert 11 ember áll előttem, és engem véd. Nem nagyon figyeltem már a beszélgetésük, de azt vettem észre, hogy mint mindenki felnőtt ésszel gondolkozva, elindultak a maguk irányába. És megint megéreztem valaki kezét az enyémbe, és fel sem kellett nézzek, egyből tudtam, hogy U-Kwon. Igazából már le is nyugodtam, és a félelem is eltűnt, de mégis jó érzés volt, hogy valaki az én kezem fogja. A haza út rövidnek tűnt, mert elgondolkoztam ezen az egész helyzeten. Mindenki tudta, hogy Kris úgyis ide fog pofátlankodni, de azért felkészítettek a legrosszabbra is. Mikor hazaértünk mindenki fáradt volt, és a szobájában kötött ki. Én még gyorsan lezuhanyoztam, majd egy szál törölközőben indultam el a szobám felé.
Másnap reggel 10 órakor keltem, mert a tegnap este az teljesen lefárasztott. Lementem a konyhába, de akkor még senki nem volt kint. Összedobtam magamnak egy reggelit, és narancslevet öntöttem ki magamnak. Kyung lépett mellém.
- Jóóreggelt. - üdvözölt, majd levett egy poharat a polcról, és elém tartotta, hogy ő is kér, és öntsek neki.
- Jó reggelt. - mosolyogtam rá, majd öntöttem neki narancslevet. Leültünk az asztalhoz, és én elkezdtem enni a reggelim, ő pedig elkezdett kortyolgatni.
- Jól vagy? - kérdezte az előttem még a pohárt is felfalná személy.
- Persze. - mondtam, majd elmosolyodtam.
- Jó reggelt szépségem. - jött oda MinHyuk is majd leült mellém, és mindkettőnkre úgy nézett mintha egy hatalmas bűnt követtünk el. Mellesleg Kyungal egymással szembe ültünk, és keze teljesen közel volt az enyémhez. Majd le esett mit is gondol magában MinHyuk.
- Neeem, nem MinHyuk. Egyáltalán nem! - nevettem Minhyukra, és ő is elkezdett nevetni, majd a kezem gyorsan elvettem, és felálltam az asztaltól, hogy elmosom a tányért. Nekitámaszkodtam a konyhaszekrénynek, majd mélyen magamban elgondolkoztam a tegnapon és JongHyun viselkedésén. Amikor ott voltam, segített mindenben, akkor úgy éreztem, hogy a legjobb barátomnak számít, aztán tegnap este, mintha nem is léteztem volna. Nem szólt hozzám sem, és nem még egy pillantást sem vetett felém.
- Felmentem! - jelentettem be, majd fel is rohantam a lépcsőn. Mikor beértem a szobámba elővettem a telefonom, és tárcsáztam JongHyun számát. Nem kellett sokan várnom, már fel is vette.
- Szia Min! - köszönt.
- Szia JongHyun. Térjünk a tárgyra. Tegnap azt vettem észre, hogy annyira láthatatlan voltam a számodra. Amikor ott voltam, a legjobb barátomnak tartottalak, mert azt hittem, hogy tovább fog ez tartani, de amint láttam, nem jött össze a dolog, és tegnap a műsor után már nem volt alkalmam veled négyszemközt beszélni. Elmagyarázhatnád. - mondtam.
- A helyzet, hogy amikor megláttam, hogy U-Kwon fogja a kezed, már nem igazán számítottam semmire. Szóval inkább hagytalak titeket együtt. - mondta.
- De U-Kwon nem azért fogta a kezem, mert együtt vagyunk. Az csak egy dolog, hogy tetszik. - és hirtelen amikor ez a mondat kicsúszott a számon, hirtelen a szám elé tettem a kezem.
- Basszus. - suttogtam, és egyetlen reakciója, hogy kinyomta a telefont. Jelenleg most a föld alá süllyednék el, de ezt nem tehetem. Inkább elmegyek Krishez, és elfogatom magam, de úgy érzem, most már JongHyun nem hogy beszélni nem akar velem, már nem is akar látni. Felvettem valami jobb ruhát, a melegítő nadrágnál, és egy egyszerű pólónál, majd elindultam kifelé. A lépcsőn egyenesen le, és már a cipőt húztam.
- Hova, hova? - szólt utánam MinHyuk.
- Most elbújok a világ elől. - jelentettem ki, majd MinHyuk kérdőn nézett rám. A telefonom vettem elő megint, és HaNat csörgettem. Olyan ideges voltam, hogy legszívesebben most öngyilkos lennék, a kijelentéstől is. Hogy lehetek ilyen idióta? Hogy mondhattam ilyet ki? Elindultam a központ felé, hátha találkozok valakivel, de jelenleg semmi ismerős nem volt. Leültem egy parkban, és hívtam HaNa-t. Pár csörgés után fel is vette.
- Sziaa. - köszönt a telefonba, és a hangján az örömöt éreztem.
- Beszélnünk kell. Ide tudnál jönni a parkba, ahol találkoztunk? - kérdeztem, és közbe a lábamat kezdtem mozgatni.
- Persze, indulok. - mondta, majd lerakta a telefont. Ismét elment a délután azzal, hogy elmondtam HaNa-nak mindent, és néha a meglepődöttség tükröződött. A helyzet köztem és JongHyun között...már rosszabb nem is lehetne. Muszáj vagyok vele kezdeni valamit, mert tényleg úgy gondoltam, hogy a legjobb barátomat ismertem meg azalatt a 2 hét alatt, és most mintha egy villám csapott volna közénk. Mintha  a sors nem ezt akarná. Mikor elköszöntem HaNa-tól, elindultam hazafelé, de valakibe belebotlottam.
- Bocsánat, mostanában szokásom mindenkibe belebotlani. - hajoltam meg előtte, és amikor ránéztem, az az érzés fogott el, hogy már láttam őt valahol.
- Semmi baj. Tudod ki vagyok, igaz? - nézett rám, és elengedett egy amolyan félmosolyt. 

4. rész

*MinHyuk szemszöge*

Egy hét telt el azóta, hogy Min eltűnt. Semmi változás nem volt az életemben. Csak vártam, és vártam. Elindulni egyedül nem akartam, azóta hogy találkoztam Krisel. Kitudja, mit csinál Minnel.
- Haver! Ne gondolkozz annyit! Minden rendben! - jött oda  U-Kwon, és próbált felvidítani.
- Örülök, hogy ilyen jó kedved van. Nekem csak Minen jár a fejem. Semmi másra nem tudok most gondolni. De kösz, hogy megpróbáltad. - mondtam, és vállon veregettem.
- Minthogy csinálnánk most valamit. Most úgyse fog bekopogtatni az ajtón, hogy megjött. - mondta. - Nem csináltunk a héten semmit. Még táncpróbára se mentünk el. Kajak itthon ülünk, és várunk a jelre.
- Nem fogok neked most itt leállni táncikálni, amikor a testvéremet elvitte ez a nyomorult. - mondtam, majd felálltam és felmentem a szobámba. A laptopot a kezembe vettem, és elkezdtem nézegetni a e-mailt. Rengeteg levél csak anyutól. Senki mástól. A sok kérdések, hogy hol van Min, mikor fogom hazahozni, meg felhívhatnám őket és stb. Hogy tudnám most őket felhívni, mikor ilyen szar helyzetben vagyok. Nem tudom nekik megmondani, hogy Kris épp elvitte magával, és kitudja mit csinál vele. Azt se tudja ki az a Kris. Nem fogok most neki mesélni. Lezártam a laptopot, és elmentem lezuhanyozni, mivel már este 8 óra van, és míg elkészülök a lefekvéshez az nálam 2 óra. Nos, 2 óra múlva már az ágyat nyomtam, és gondolkoztam erősen, hogy kellene elhozni Mint szó nélkül. De az sehogy se jön össze. 10 perc múlva már el is aludtam. Reggel 6:30 volt amikor felébredtem. Sehogy sem tudtam visszaaludni, így feladtam, és levánszorogtam a konyhába valami nasiért. Hallottam, hogy fent csörgött a telefonom, de lusta voltam felmenni érte. Egy szobába aludtam U-Kwonnal, aki már fentről kiabált, hogy menjek már és vegyem fel a telefont, különben kihajítja az ablakon. Nagy nehezen felmentem, és láttam a kijelzőn, hogy Key az.
- Cső. Mit akarsz ilyen korán?  - vettem fel, majd elindultam le a lépcsőn, hogy U-Kwont ne zavarjam.
- Itt van Min. Asszem ide kellene gyere. JongHyun összefutott vele, és elhozta haza. - mondta, majd úgy elkezdett verni a szívem, hogy a lépcsőn hirtelen megbotlottam, és majdnem estem egyet.
- Komolyan? - kérdeztem, és még mindig nem hittem el. - Délután megyek, és hozom haza. - mondtam, majd leraktam a telefont. Sokkal jobb lett a kedvem. De hogy miért délutánt mondtam, nem tudom, de már mindegy. Délután megyek.
- Onewéknél van Min! - rontottam be a szobába Zicohoz, ezzel felkeltve őt.
- Yaaa! Nem látod mennyi az idő? - ébredezett Zico. - Na húzzál ki! Majd megbeszéljük, ha felkeltem! Na húzzál! - mondta, majd egy párnával dobott meg, de leszartam, és inkább kimentem. Már teljesen jó kedvem volt, ezért mindenki szobájába benyitottam, és mindenkinek egyesével elmondtam, mire mindenkinek körülbelül az volt a válasz, ami Ziconak. Zico se bírta sokáig, mert ő is már kint volt a konyhába.
- Akkor most már mondhatom? - kérdeztem tőle, és rátámaszkodtam az asztalra.
- Mondjad. - mondta, majd leült az asztalhoz.
- Szóval Key telefonált az előbb. Illetve nem az előbb, mert már rég fent vagyok. És ott van Min náluk. Szóval délután megyek érte, és hozom haza. - mondtam nagy mosollyal az arcomon.
- Látom, most már jobb a kedved. Ha akarod, megyek veled. - ajánlotta fel, de inkább megyek egyedül. Nem akarom, hogy valaki jöjjön. Nem tudom miért, de most akkor is egyedül megyek. Délután rendbe tettem magam, lezuhanyoztam, magamra vettem egy zöld kockás inget, és egy fekete nadrágot, majd az előtérbe felhúztam a converse cipőm, és indultam is. Az út körülbelül egy fél óra. Direkt mentem gyalog, hogy kicsit lenyugodjak, mert idegesnek érzem magam. Vert a szívem, és remegtem. De nem tudom miért. Talán nekem fog állni valamiért, vagy egyszerűen nem tudom. Mikor odaértem becsengettem, és Key nyitott ajtót.
- Csááá! - mondta nagy vigyorral az arcán.
- Hol van? Azt mondtad JongHyun ide hozta.
- Ááááh! Csak beszívattunk! Nincs itt. Mi is örültünk volna, ha elhozta volna JongHyun. De nem így lett. - mondta, majd elkezdett ütögetni.
- Na ne szórakozz! Min! - kiabáltam fel, de semmi válasz nem jött. Elindultam fel a lépcsőn, hogy megkeressem. Tudom, hogy itt van. Ilyen hülyeséggel, nem szoktak szívatni. Be akartam nyitni a fürdőszobába, de csak JongHyun volt bent. Minden egyes szobába benyitottam, hátha megtalálom, de tényleg semmi. Nem hiszem, hogy idehívtak a semmiért. Nem kerestem tovább, szóval lementem és elhúztam a csíkot. Key csak lesett utánam, de nem érdekel. Most felidegesítettek még jobban. Eljöttem a semmiért. Nem hiszem el. Hazafelé már szinte futottam az idegességtől. Mikor hazaértem, mindenki várta, hogy jövök Minnel.
- Ez gyors volt. Hol van Min? - kérdezte Zico.
- Amint látod, nincs itt. - mondtam, majd felrohantam a szobába, és becsaptam az ajtót magam után. Kulccsal is bezártam, hogy most senki ne zavarjon, még U-Kwon se, pedig egy szobában vagyunk, most nem jöhet be, nem érdekel.
- Yaaa! Engem engedj be! - kiabálta az ajtó túl oldaláról U-Kwon, de meg sem mozdultam. 10 percbe telt mire lenyugodtam, aztán elmentem lezuhanyozni, majd lefeküdtem. U-Kwon is csatlakozott hozzám.
- Nem volt ott? - kérdezte.
- Nem. Key csak beszívatott. De nem értem, hogy miért tette. Nem csinálna ilyet szerintem. Biztos, hogy ott volt, csak elbújt vagy nem akart velem találkozni. - válaszoltam neki.
- Akkor lehet tényleg nem volt ott. - mondta.
- Mindegy, jó éjt! - mondtam, és elhelyezkedtem az ágyon, és rögtön el is aludtam. Az éjszaka közepén arra keltem fel, hogy betört az egyik ablak a földszinten. Felkeltem, és indultam is le megnézni, hogy mi történt. Mindenki felkelt rá, mert a csapat többi tagja a földszinten állt, és néztek az összetört ablak felé.
- Mi történt? - kérdeztem.
- Látod! Betörte valaki az ablakot! - válaszolt Zico. Hirtelen egy másik ablak is betört, amire mindenki felfigyelt természetesen, és mindenki fordult 180 fokot.
- Mi a..? - kérdeztem, majd egy vérfarkas jelent meg előttünk. Elindult felénk, mi pedig hátráltunk.
- Kris. - suttogtam magamnak, és hirtelen nekem esett. Rám ugrott, én pedig alig kaptam levegőt. Utána jött a többi vérfarkas, és a csapat többi tagjának estek neki. Megijedtem. Próbáltam minden erőmmel vele szembe szállni, de már csak azt vettem észre, hogy elgyengültem, és a földre zuhantam.
Egy ismeretlen szobában ébredtem másnap reggel. Egyedül voltam. Rettenetesen fájt a fejem. Egy üres szobában voltam, ahol csak egy ágy volt, semmi más.
- Hol van Min? - jött be Kris a szobába.
- Honnan tudjam? Nem te voltál, aki idehozta? Vagy honnan tudjam, hogy hova vitted. - mondtam.
- Ugyanebbe a szobába volt, de megszökött. - mondta.
- Megszökött? - kérdeztem vissza.
- Igen. Próbáltunk utána menni, vagy megkeresni, de túlságosan gyors volt. - mondta.
- Gyors volt? - kérdeztem, és elkezdtem reménykedni, hogy nem lesz vámpír.
- Miért egyedül vagyok a szobába? Hol van Zico, U-Kwon és a többi? - kérdeztem rá, de fordult egyet, és válasz nélkül kiment.
- Yaaa!!! - kiabáltam utána, de meg se hallotta.
2 hét telt el azóta, hogy be vagyok ide zárva. Csak délben hozták a kaját, de mintha a börtönben ülnék, olyan érzésem van.


*Min szemszöge*

Most nem fordulhatok vissza, akármennyire is félek. Tudnom kell, hogy MinHyukkal mi van.
- Örülök, hogy újra látlak.- szólalt meg valaki a hátam mögött. Nem mertem megfordulni, pedig tudtam, hogy Kris az. De túl kell legyek rajta.
- Én nem! - mondtam.
- Mi az? Egyedül nem tudsz eljönni? Segítség is kell? - kérdezte.
- Csak nem akartam egyedül jönni. - válaszoltam. - Hol van? Mi történt vele? - kérdeztem.
- Ne aggódj miatta. Semmi baja nincs! Még... - mondta, és láttam, hogy nem vagyunk egyedül. A többiek is itt voltak, csak nem ember formában, hanem mint vérfarkasok. Megijedtem, mert akkor most minket is elfognak fogni. De nem érdekelt, mert MinHyukért bármit.
- Ha elfogsz! Akkor légyszíves MinHyukhoz rakj be! Beszélni akarok vele, és amúgy sem szeretnék egyedül lenni. De őket viszont engedd el! - mondtam, és mutattam a többiekre, akik velem voltak.
- Nem! Engem is vigyél vele! - szólalt meg JongHyun.
- Hé! Mentsd az életed! - mondtam JongHyunnak, akit nem érdekelt, akkor is velem akart jönni. Édes, meg minden, de, nem akarom, hogy baja legyen.
- Kérlek! Ha titeket elenged, menjetek! Nem kell félteni engem. - mondtam, de már megint a földön kötöttem ki. Unom a folyamatos hipnotizálást. Máshogy nem tud elvinni, csak így?
- Min! Ébredj! - keltett MinHyuk. Én egy mozdulattal öleltem meg őt, és a könnyeim kezdtek el folyni, de muszáj vagyok türtőztetni magam. Nem szabad sírnom. Erősnek kell lennem! Vagy legalább erősnek kell mutatnom magam.
- Úgy örülök, hogy minden rendben van veled! - mondtam, és még mindig öleltem.
- Hol voltál? Mondta Kris, hogy elszöktél. - mondta, és elengedett.
- Nos... izéé... Az van, hogy igen, elszöktem. És mikor a városba értem, tényleg találkoztam JongHyunnal, és tényleg elvitt hozzájuk, és tényleg ott voltam. Bent voltam JongHyunnal a fürdőbe. Én mondtam neki, hogy segítsen, mert nem tudom miért, de nem akartam veled beszélni. Ne is kérdezd, de tényleg nem tudom. - mondtam, majd eltakartam két kezemmel az arcom, hogy ne is lásson.
- Miért nem akartál velem beszélni? - kérdezte, majd elvette kezem az arcomtól.
- A helyzet, hogy elmondtott Kris mindent. Hogy vámpírok vagytok. Mindenki. És addig nem akartam veled beszélni, míg teljesen fel nem fogtam. Aztán mikor eltelt 2 hét, mondtam JongHyunnak, hogy menjünk el hozzátok, és most már ott maradok, nem voltatok otthon, tudtam, hogy baj van. Ezért kerestelek most itt. Nem bánom, hogy Kris bezárt megint, csak veled legyek. Most már, tudom, hogy vámpír vagy, és csak nem fogsz bántani. - mondtam.
- Sajnálom, hogy nem mondtam el. Tudom, hogy el kellett volna, de még nem voltam kész. - mondta, majd megölelt. - Minden rendben lesz. De azt tudjad, hogy a vámpírok, és a vérfarkasok sose voltak jóban. És mindig bántottuk egymást, mindig voltak közöttünk harcok. De ilyen még sosem volt, hogy elrabolt volna minket, de ezek szerint most veled akarnak minket bántani, hogy itt vagy. De esküszöm, hogy ha valami bajod lesz, meghalnak.
- Megoldjuk ketten MinHyuk. Szeretlek, és én sem szeretném, hogy bajod legyen. - mondtam, majd megint megöleltem, de berontott megint Kris.
- Örülök, hogy kibékültetek. Hoztam nektek valakit. - mondta, és szó szerint behajította JaeHyot a szobába, aki a földre esett.
- És Onewék? - kérdeztem Kristől.
- Jó helyen. - mondta, majd kiment a szobából.
- JaeHyo! Mi történt? - kérdezte MinHyuk, JaeHyo pedig alíg bírt felállni. Minden próbálkozásnál összeesett.
- Próbáltam elszökni innen, de nekem nem jött úgy össze mint Minnek. - mondta.
- Gyere, állj fel. - segített Minhyuk JaeHyonak.
- Én sem értettem, miért tudtam olyan gyorsan futni. - mondtam. Megint itt vagyok. Megint ugyanitt, ebben a szobában. A semmiben. De legalább már nem egyedül. Nem tudom meddig leszünk itt, de már unom, hogy folyamatosan elhoznak minket ide.
- Fáradt vagyok. Aludhatok nyugodtan? - kérdeztem MinHyukot.
- Persze. Gyere, feküdj le! - mondta, majd lefeküdtem az egyetlen ágyra, ami bent volt a szobában, és rögtön el is aludtam. Álmodtam. Álmomban MinHyuk és Kris egymásnak esett, és Kris megölte MinHyukot. Aztán engem is megtámadott, de én meg tudtam ölni valami oknál fogva. Odaszaladtam MinHyukhoz, akinek a teste vérrel volt áztatva. Elkezdtem sírni, majd kiabálni a nevét, de minden kihatott, és MinHyuk ébresztett fel álmomból.
- Min! Min! Kelj fel! Nincs semmi baj! Miért sírsz? - keltett, és csak a könnyeimet tudtam letörölni arcomról.
- Álmomban Kris megölt téged, és engem is megakart, de visszatámadtam, és megöltem. - mondtam.
- Nyugii, még itt vagyunk. És itt is leszünk egy darabig. - mondta, majd vissza betakart, és aludtam is. Reggel ugyanaz a szokásos, amit akkor tettem. Nem tudtam lezuhanyozni, és a hajamat is csak felfogtam. MinHyuk mellett ültem az ágyon, JaeHyo pedig a földön.
- JaeHyo! Mit csináltál velük? Miért voltál velük? - kérdeztem.
- Gondoltam, eljátszom, hogy csináltak velem valamit, aminél fogva ők azt hiszik, hogy azt fogom csinálni amit ők mondanak. Segítettem nekik mindenben. Csak aztán rájöttek, mert ugye elakartam szökni. - mondta, majd lehajtotta fejét.
- Értem. Most már 3an vagyunk. 3an csak el tudunk menni nem? - kérdeztem majd ránéztem MinHyukra, majd JaeHyora, aki velem szemben ült. - Vámpírok vagytok!
- Igen, azok vagyunk, de csak ketten! Ketten 12 ellen nem fog működni. - mondta.
- És ha engem is átváltoztatnál? - kérdeztem MinHyukot, aki ledöbbent kérdésemtől.
- Mit beszélsz? Még ha át is változtatnálak, akkor is csak 3an lennénk. Nem foglak. Szó sincs róla. És ne hozd fel még egyszer a témát. - esett nekem.
- Bocsáss meg na! - mondtam, majd hallottuk, hogy nyílik az ajtó. Kris.
- Kifelé! - mondta, majd kivezetett minket a nappaliba, ahol szembeszegültünk 12 vérfarkassal, Onewékkal, és a Block B többi tagjával.
- Min! - jött oda JongHyun,és szorosan magához ölelt, mire láttam U-Kwon arcát, hogy nem tetszett neki.
- Minden rendben. - mondtam, majd én is szorosan magamhoz öleltem.
- MinHyuk. - mentem oda mellé. - 13an vagyunk a 12 ellen. Itt az ideje, hogy átváltoztass. - mondtam.
- Már mondtam, hogy nem foglak. Maradj csendbe. - mondta, majd elindult Zicoék felé. Láttam, hogy súgott valamit Ziconak, aki csak bólogatott, majd mikor elment MinHyuk, Zico elkezdett suttogni valamit a csapat többi tagjának. Ugyanezt megtette Onewval. Odament MinHyuk hozzá, és súgott nekik valamit. Nem tudom mit tervelt ki, de előre félek. Arra kaptam fel a fejem, hogy Onew neki esett az egyik vérfarkasnak, és elkezdtek dulakodni. A fenébe. Le kell lépjek. El kell fussak, én ebben nem vehetek részt. Elmentem az ajtóhoz, visszafordultam, és már mindenki harcolt mindenkivel.
- Min! Futáás! - kiabálta MinHyuk. Kris és a többiek már nem ember formában voltak. Én megint csak elkezdtem futni. De az az érzésem van, hogy vissza kell menjek. Visszafutottam a házhoz. Bementem, majd megragadtam MinHyuk karját.
- Engedj! Mondtam, hogy fuss! Ne avatkozz bele.! -mondta.
- Nem megyek el nélküled. Ha te meghalsz én is. - mondtam, majd a könnyeim kezdtek folyni, de nem engedem nekik. Erősnek kell legyek.
- Baek! - hallottam valaki kiáltását. Meghalt volna? Minhoo....megölte....BaekHyunt?
- Minhoo! - kiabáltam, de már késő volt. Kris...
- Kriiiis! - estem volna neki, de valaki megállított.
- Tűnés! - mondta U-Kwon, majd megfogta a kezem és elkezdtünk futni mindketten ki a házból. Nagyon sötét volt, és nem láttunk semmit. A hold fénye sem világított annyira, mert nem telihold van. Futottunk ameddig csak tudtunk. Hallottuk, hogy valakik futnak utánunk, de nem mertem hátranézni.
- U-Kwon! Lassíts! Nem bírok futni! - kiabáltam neki, mire megálltunk.
- MinHyukék azok. - mondta. És tényleg ők voltak. Mindenki épségben.
- Minhoo.....Minhoo. - a hangvételem akadozott, és a könnyeim végleg elkezdtek folyni. Éreztem, hogy valaki átölel, de fel sem néztem.
- U-Kwon! Vidd haza! - hallottam MinHyuk hangját, majd el is indultunk. Ennyi? Minhoot soha nem fogom már látni. A szívem szakad meg, ha rágondolok. Miért kellett ez most? Mikor hazaértünk, U-Kwon bevitt a zuhany alá, majd lefektetett az ágyra, és betakart.
- Jó éjt. - mondta, majd a homlokomra adott egy puszit, és kiment a szobából. A sírást még nem tudtam abbahagyni, de azzal együtt aludtam csak el. Reggel a szokásos dolgok. Majd a reggeli. Senki nem volt itthon. Érdekes. Semmi nem volt a hűtőben, ezért muszáj voltam elmenni a közeli boltba, ami itt 10 percnyire. Hiába jártam meg a boltot, még sokat sétáltam. Egy parkban le is ültem. Sokáig ültem ott, és még mindig Minhoo járt a fejemben. El sem hiszem.
- Annyeong! - köszönt egy lány, aki leült mellém a padra. Soha életemben nem láttam még. - Láttam egyedül ülsz itt, így idejöttem, hogy csatlakozzak hozzád. - A nevem Kim Ha Na. - mutatkozott be.
- Óh, szia! Én pedig Lee Min Seo. - mutatkoztam be én is.
- Itt laksz? - kérdezte.
- Igen,a testvéremnél. Most jöttem körülbelül egy hónapja.- mondtam. Nagyon rendesnek tűnik, így sokat is beszélgettünk. Megmondtam neki, ki a testvérem, és hatalmas rajongó amint láttam. Megmondtam neki, hogy hol lakok, és szívesen eljöhet hozzánk, ha nagyon szeretne. Persze ebbe mind beleegyezett. Majd fél óra beszélgetés után, mindenki indult a maga útjára. Hazafelé, annyit gondoltam Minhoora, hogy beleestem valakibe, és kiesett a táska a kezemből.
- Bocsánat. - hajoltam meg előtte, majd a táskát próbáltam felvenni.
- Hagyd csak. Segítek. - mondta, majd felvette, és a kezembe adta.
- Köszönöm. - hajoltam meg megint, és mikor megláttam, hogy kibe botlottam bele, szóhoz nem tudtam jutni.

3. rész

*Min szemszöge *
- Kris! Ki kellene jönnöd! Zico és csapata itt járkál a környéken. - jött be Lay, majd Kris ugrott is. Én egyrészt megörültem, másrészt viszont, nem örülök, mert Kris nem fejezte be a mondandóját. Miért utálja Zicot és a többit? Még mindig nem tudom, és nagyon zavar.
- És mikor fogod befejezni a mondandód? - kérdeztem, de mintha meg se hallotta volna amit kérdeztem, ki is viharzott a szobából. Egész nap bent voltam a szobába, egyedül. Unalmamban nem tudtam mit csinálni. Hol járkáltam, hol feküdtem, és gondolkoztam, hogy mi lehet az a nagy dolog. Az egész nap elment, és Kris még mindig nem jelent meg. Nem tudom miért vannak olyan sokáig. Egész este oda voltak. Valaki igazán maradhatott volna velem, de persze, mind a 12-nek menni kell. Remélem Kris nem csinált hülyeséget, vagy nem bántotta MinHyukot, mert akkor az én kezeim közé kerül. Ledőltem az ágyra, majd egyből el is aludtam. Reggel hangzavarra lettem figyelmes. Mintha valaki veszekedett volna valakivel, vagy csak szimplán 12 ember lakik ebben a házban. Illetve 13, mert úgy tűnik egy darabig még itt leszek.
Nyílt az ajtó és Kris  lépett be Layel és JaeHyoval.
- JaeHyo! - ugrottam fel. - Jól vagy? - kérdeztem, majd elindultam felé.
- Min! Nyugi, minden rendben. Ne aggódj annyit. - mondta, majd elmosolyodott.
- Mi a...? - néztem Krisre, de nem is érdekelte. Felállt, majd ment volna ki, de egy pillanatra megállt, és hátranézett. Mintha akart volna mondani valamit, de inkább nem mondta. Nem tudom mi volt az, de így most már nem is érdekel. Utána ment Lay is és JaeHyo is.
- Mi folyik itt? - gondoltam magamban, majd felöltöztem, megfésülködtem, majd lófarokba fogtam a hajam, és megint csak ültem és vártam, ugyanis ebben a szobában semmit sem lehet csinálni. Délben hoztak valamit enni, de mintha a börtönben ülnék. Valaki megint bejött az ajtón.
- Én vagyok, nyugi. Nincs semmi baj. Bízhatsz bennem! Még nem mondok semmit biztosra, de hamarosan itt sem leszünk. - mondta JaeHyo. Megbíztam benne. Elhittem minden egyes szavát. Megölelt, majd kiment. Újra bejött Kris, és most már végre elkezdte mondani amit akart.

 

- Szóval. - kezdte, és csak figyeltem. - MinHyuk és a csapata vámpírok. És tudod, a vámpír kontra vérfarkas nem igazán jön össze. És mivel te egyik sem vagy, és elhoztalak ide, jobban tudom hergelni MinHyukot.   - mondta, majd sokkot kaptam. Fel álltam, és elkezdtem hátrálni.

- Mi? - mondtam, de még mindig sokk alatt voltam, és nem tudtam mit mondani Krisnek.
- Most hagyj elmenni. Engedj el! - kiabáltam vele, de nem hatotta meg.
- Állj le! - kiabálta. Egy pillanatra abbahagytam, majd lerogytam a földre.
- Miért nem engedsz el? Mit követtem el, amiért engem ide be kell zárni? Elmondtad, hurrá! Most itt az ideje, hogy elengedj! Hallottad? - magyaráztam neki, a szívem pedig egyre jobban kezdett verni az idegességtől. Rám se figyelt. Nem érdekelte, hogy mit hablatyolok neki össze. Kiment. Továbbra is a földön ültem, felhúztam lábaim, és térdemre helyeztem el fejem. Szóval vámpírok. Teljesen egyedül voltam, és semmi erőm nem volt semmihez. De miért nem tudták ezt elmondani? Mostantól félnem kellesz, mikor esnek egymásnak, és ki hal majd meg?
- Lenyugodtál? - jött be Kris.
- Egy hetet kellett várni, hogy lenyugodjak? Bár ha azt nézzük, még nem! És még mindig arra várok, hogy bejössz és elengedsz, de megint csak mit kapok? - válaszoltam.
- Egy hamar nem foglak innen kiengedni. MinHyuk meg csak hadd keressen téged. Azt hiszed, bármi is érdekel? - kérdezte.
- Azt látom, hogy semmi nem érdekel. De ha többet nem akarsz mondani, akár ki is mehetsz. Megleszek egyedül. Eddig is megvoltam. - mondtam, majd kiment. Tudtam, hogy Lay kint áll az ajtóba, ezért elkezdtem valamit keresni, amivel ha leütöm, akkor eltudok szaladni valamerre. Hátha kiszabadulok valahogy. Találtam egy vázát, ami szerintem elég erősnek tűnt. Próbáltam kimenni, de az ajtó be volt csukva kulccsal. Most megint elkezdtem valamit keresni, amivel kitudom nyitni, de semmit nem találtam. Vártam, hátha bejön valaki, és őt le tudom ütni. De akkor már két eszköz kell, mert Layt is el kell tüntetni. Megint csak nem találtam semmit. Leültem az ágy szélére, és elkezdtem erősen gondolkozni. Ha egy vázával szembe állok két emberrel, akkor csak az egyiket tudom leütni, és ezzel nem értem el semmit. De ha megjátszom, hogy bajom van, akkor Lay be fog jönni segíteni, és nyitva hagyja az ajtót, így én letudom ütni és ezáltal ki is tudok futni. Ez az! Azt hiszem menni fog.
- Segítség! Lay! nagyon fáj! - kiabáltam. Szerencsére meghallotta, és be is jött.
- Hé! Minden rendben? - kérdezte, majd odarohant hozzám.
- Persze! - mondtam, majd a fejébe húztam a vázát, mire ő összeesett. Én kirohantam a szobából. Olyan nagy volt a ház, hogy azt sem tudtam merre menjek. Elindultam, és a nappali felé vezetett utam, ahol valakik nézték a tv-t. Muszáj voltam megfordulni. Elindultam a másik irányba. Láttam két lépcsőt, az egyik felfelé, a másik lefelé vezetett. Nem gondolkozhattam sokáig, szóval inkább felmentem. Láttam, egy nagy ajtót, ahol a fény szűrődött be. Gondolom az a bejárati ajtó. Elindultam az ajtó felé, de beszélgetést hallottam, de nem tudom megmondani merről.
- "Oké, akkor 3ra futok". - gondoltam magamba majd vettem egy mély lélegzetet.
- " 1.....2........3" - és elkezdtem futni, kirántottam az ajtót, fogalmam sincs merre, de már tudom, hogy az erdő közepén vagyok. Valaki meghallotta, hogy kiszaladtam, és utánam jöttek. Nem vagyok már egyedül. Csak futottam tovább. Egy percre sem álltam meg, pedig már a tüdőm köpném ki, de nem adom fel.
- Keressétek! - hallottam Kris hangját, aki épp kiadta a parancsot a tagoknak. Még mindig nem álltam meg, pedig hallottam, hogy egyre közelebb kerülünk egymáshoz. A szívem majd kiugrik a helyéről, de muszáj valahogy innen eltűnni. Nagy az erdő, és semerre nem találom a kiutat. A nap fénye egyszer utat mutatott, és elkezdtem ismét futni, de azt hiszem már a jó irányba. Kitaláltam. Már a városban vagyok. Az emberek nyüzsögnek, és ha keresnének is, eltudok vegyülni. Tovább futottam, mire leesett, hogy már nincs miért. Szóval sétáltam, és minden merre néztem, hátha már nem követnek. Annyira nézelődtem, hogy beleestem valakibe:
- Bocsánat! - hajoltam meg az illetőnek, mire rájöttem, hogy ki ő. Napszemüvegben volt, alig lehetett megismerni. Bár, ki ne ismerné meg JongHyunt? Tudtam, hogy vámpírok. Mindenki. Onew, Key, JongHyun, Minho, Taemin, de csak ő segíthetett.

- Min! - mondta ki a nevem, mire mindketten megörültünk egymásnak.
- JongHyun! Segíts kérlek! - kértem, mire ő persze segített is.
- Hallottam mindent a srácoktól. Minden rendben? Nem bántottak? - kérdezte, majd tovább már együtt mentünk.
- Elszöktem. Szóval most keresnek engem mindenhol. Szóval segíts. El kell vigyél valahova. Nem találhatnak meg, mert akkor visszavisznek, és akkor tuti, hogy bántani fognak. - mondtam, majd ő elvezett a házukig, ahol Onew és a többiek meglepetten néztek rám.
- Minden rendben, csak ne nézzetek így! - mondtam nekik, majd mind odajöttek és megöleltek egyesével.
- Hogy - hogy idejöttetek? Miért nem mentetek Zicoékhoz? - kérdezte Key.
- Nem akarok most odamenni. Hosszú lenne most minden elmondani, szóval most lepihennék. - mondtam majd kértem pár dolgot, hogy elintézzem magam. Lezuhanyoztam, mert körülbelül egy hétig nem ért hozzám egy csepp víz sem. Felvettem magamra, ugyanazt a felsőt és nadrágot, és bementem az egyik szobába amit JongHyun mutatott. Lefeküdtem, és egyből el is aludtam. Álmomban elkapott az egyik vérfarkas, és visszavitt oda, ahova én be voltam zárva. Bántottak, és elkezdtem kiabálni, de ez kihatott rendesen, és be is jöttek a szobába:
- Min! Min! Ébredj! Csak álmodsz! Nyugi! - keltett JongHyun, amire én fel is ébredtem.
- Nem akarok vissza menni! - mondtam neki.
- Nem fogsz! Mi itt vagyunk! - mondta, majd leült az ágy szélére. - Mi megvédünk téged. De most próbálj meg visszaaludni. - mondta, és én vissza is feküdtem.
- Nem maradnál bent velem? Legalább míg elalszok? - kértem, és ő csak bólintott egyet, majd lefeküdt mellém. Reggel 8 óra. Felkeltem, és vettem az irányt a fürdőszoba felé. Bele néztem a tükörbe, és mintha nem is magam látnám. Gyorsan lezuhanyoztam, ami körülbelül 5 percbe telt, megfésülködtem, majd lementem a konyhába, ahol Onew már készítette a reggelit.
- Jó reggelt! - köszöntem nekik, és leültem Key mellé a kanapéra, ahol épp nézett valami filmet.
- Reggelt! - köszönt mindenki egyszerre.
- Mindjárt kész a reggeli. - szólt mindenkinek Onew, és egy 10 perc múlva már mindenki az asztalnál ült, és jóízűen falatozott.
- Ne szóljatok MinHyuknak, hogy itt vagyok. - jelentettem be mindenkinek, mire ők csak néztek rám, és nem értették.- Nem akarom, hogy tudják, itt vagyok! Szóval ne nézzetek így! - mondtam, és az üres tányért a mosogatóba raktam.
- Késő. - szólalt meg Key, amire én egyből fejjel mentem a falnak.
- Ne hülyéskedj már! - mondtam neki, akin láttam, hogy idegességében nem tudta, hova nézzen.
- Azt mondta MinHyuk, hogy délután ide jön.
- Ezt nem hiszem el! Ez most komoly? - néztem rá, és a szememmel most meg tudtam volna ölni.
- Jó, akkor ha idejön MinHyuk, megmondjátok neki, hogy csak szívattátok, és nem vagyok itt. Érhető? - mondtam, majd egyből felmentem a " szobámba".  Egész délután csak fetrengtem az ágyba, a srácokhoz most nem volt erőm, itt meg magamnak jól elvoltam. Aztán amint hallottam megérkezett MinHyuk. Nem mentem le, a lépcsőnél álltam úgy, hogy még véletlenül se lásson meg, és hallgattam mit beszélnek.
- Cső haver! - köszöntötte Key MinHyukot.
- Hol van? Azt mondtad, hogy JongHyun találkozott vele, és idehozta.
- Áááh csak beszívattunk. Nincs itt. Mi is örülnénk ha tényleg elhozta volt JongHyun. - válaszolt neki Key.
- Ne szórakozz! Min! Gyere le! Tudom, hogy itt vagy! - kiabált fel, de én meg sem mozdultam. Majd arra lettem figyelmes, hogy elindult a lépcsőn felfelé. Én gyorsan berohantam a fürdőszobába, majd magamra zártam az ajtót.
- Öö.... khm - szólalt meg valaki a hátam mögött.
- Basszus JongHyun! Bocsáss meg, hogy berontottam. Miért nem zártad be az ajtót? - álltam vele szembe, akinek csak a derekán volt körbetekerve a törölköző.
- Itt van MinHyuk? - kérdezte.
- Talált. És keres. Szóval.... - nem tudtam befejezni a mondatot, nyitott volna be a fürdőbe valaki.
- Min! Tudom, hogy bent vagy! Nyisd ki az ajtót. - dörömböl MinHyuk.
- Csak én vagyok! JongHyun! Ne keresd Mint, mert nincs itt. És most nem fogom neked kinyitni az ajtót. - kiabált neki vissza, ezzel megmentve az életem.
- Köszönöm. - suttogtam JongHyunnak, aki csak ellőtt egy szép mosolyt. Leültem a földre, majd megvártam míg MinHyuk elmegy. Körülbelül egy fél órába telt, mert minden szobát végig nézett.
- Azt hiszem elment, szóval én most megyek. - mondtam majd léptem ki az ajtón, de ő visszarántott, és egy mozdulattal magához húzott, majd megölelt.
- Örülök, hogy semmi bajod. - mondta.
- Okéé... JongHyun. Én is örülök, de most engedj hadd menjek. - mondtam, majd végre ki tudtam menni az ajtón normálisan. Estig kint néztük a tv-t aminek szerintem semmi értelme nem volt, mert egy normális filmet nem adtak le. Felmentem a szobámba, megvetettem az ágyat, majd lefeküdtem és perceken belül elaludtam.
Két hét telt el. Ugyanazok a csendes napok. JongHyun segítsége nélkül semmire se mentem volna. MinHyuk sem keresett, de itt lenne az ideje már nekem felkeresni, hogy tényleg itt voltam. Reggel 8 óra lehetett mikor felkeltem. Lezuhanyoztam, majd hosszú, barna hajam lófarokba fogtam. Nagyon szeretem mikor így van, akkor legalább nem zavar, ha a szemembe lóg. Lementem a konyhába, majd néztem magamnak valamit, amit ehetnék. Semmi érdekes nem volt a hűtőbe, így gyümölcstálat csináltam kiviből, banánból, almából és körtéből. Imádom, egyszerűen Isteni.
- Jó reggelt! - jött oda JongHyun, majd adott egy puszit az arcomra. Sose tette még ezt meg, de ezek szerint most eljött az ideje.
- Reggelt - mondtam, de én már tele szájjal.
- Jól aludtál? - kérdezte, és már ő is a hűtőben kutatott.
- Minden rendben volt. Amúúgy - kezdtem. - Nem vettél észre semmit? - kérdeztem, majd vártam a válaszra. Láttam, hogy nagyon gondolkozik.
- Nem keresett Kris? - kérdezte, és vágott egy érdekes fejet.
- Ez az! Nem keresett itt. De félek, hogy MinHyuknál viszont igen. El kellene már menni. - mondtam majd a tányért a mosogatóba raktam.
- Délután elkísérlek, csak annyi dolgom van. A héten nekem kell bevásárolni, és takarítani. Segíthetnél, és hamarabb végzünk. Időnk is lenne elmenni. - mondta, majd felálltam és szó nélkül segítettem neki. Én gyorsan elmosogattam, ő addig rendbe tette a házat, és indultunk bevásárolni. JongHyun felvette a napszemüveget, és kicsit álcázta is magát, hogy ne vegyék észre. Beértünk a boltba, és annyian voltak, mintha kitört volna a 3. világháború.
- Biztos ide akarunk mi jönni? - kérdeztem, majd bólintott, és elindultunk be a tömegbe. Megvettünk mindent, amire szükség volt, és elindultunk haza. Az úton csendbe voltunk, mert annyi minden járt a fejemben. Félek, hogy Kris " meglátogatta " MinHyukékat. Félek, hogy elvitte magával őket. Félek, hogy megöli. Annyi mindentől félek. Mikor hazaértünk, bepakoltuk a hűtőbe a kaját, majd ledőltem a kanapéra.
- Elfáradtam. - jelentettem be JongHyunnak, aki rám feküdt.
- Nehéz vagy ember! Szállj le rólaam! - kiabáltam. Alig kaptam levegőt, de közben persze már a hasam fogtam a nevetéstől. Nagy nehezen leszállt rólam, én pedig felmentem a szobába. Egy óra múlva valaki be nyitott a szobába.
- Mehetünk? - kérdezte JongHyun, majd egy lépéssel közelebb lépett.
- Persze. Indulhatunk, csak átöltözök. Lent várj meg. - mondtam, majd ő el is tűnt. Elkezdtem kutatni a szekrényben. Felvettem magamra egy kék felsőt, és egy világos farmert. Megfésülködtem, de már nem fogtam hátra a hajam, hanem kivasaltam. Elindultam le a lépcsőn, és az előtérbe már JongHyun várt.
- 1 óra telt el Min. 1 óra. - nevetett.
- Lány vagyok, ha nem vetted volna észre. - mondtam, és már húztam is fel a cipőm. Kiértünk, és mivel tavasz van, a nap már gyönyörűen sütött. Muszáj voltam én is napszemüveget venni. Fél óra volt az út MinHyukékhoz. Mikor a házhoz értünk, csengettünk majd vártuk, hogy valaki nyissa az ajtót. Körülbelül 5 percig álltunk kint, és senki nem nyitott ajtót. Megijedtem. Baj van.
- JongHyun. - néztem rá, és látta rajtam, hogy remeg a kezem, és a sírás kerülgetett.
- Héé! Nyugi, bemegyünk. - mondta, majd be is nyitott volna, ha nyitva lett volna az ajtó.
- MinHyuuk!  - kiabáltam, de semmi válasz. Ütöttem az ajtót, hátha valami történik. Semmi. Basszuuus!
- Na jó. Be kell rúgni az ajtót, így nem érünk el semmit. - ajánlotta fel, majd meg is tette. Bementünk és a ház tiszta kosz, a székek nem a helyükön voltak, a kanapé eltolva, az ablakok be voltak törve.
- Ennek nem így kéne lenni. - mondtam, majd összeestem.
Hatalmas fejfájással keltem. Remélem, csak álmodtam az egészet.
- Jól vagy? Hatalmasat estél. - kérdezte JongHyun aki mellettem ült egy széken, és gondolom arra várt, hogy mikor kelek.
- Szóval, mégsem álmodtam. - mondtam.
- Nem. Sajnálom. - mondta, majd a kezembe adott egy pohár vizet.
- Én tudom, vagyis remélem még tudom, hogy hol vannak Krisék. Én el tudok menni MinHyukért. - mondtam, majd felkeltem.
- Ha tudod is, most nem megyünk sehova. Meg egyedül egyáltalán nem mehetsz. - mondta.
- De ha valami baja lesz? Sőt, lehet, hogy már baja van. Kitudja mikor vitték el őket. 2 hete vagyok itt JongHyun. 2 hete.
- Igazad van, de most tényleg nem mehetsz, míg helyre nem jössz. - mondta, majd megsimította a fejem.
- De akkor holnap elmegyünk. - mondtam, és visszafeküdtem.
- Rendben. De csak ha már tényleg semmi bajod. - mondta, majd kiment a szobából. Még 10 percig a plafont bámultam, mire elaludtam. Reggel ugyanaz a szokásos dolog. Már a fejem sem fáj, és készültem, hogy elmegyek Krishez. Lementem és mindenki várt már engem.
- Akkor ma megyünk? - kérdeztem tőlük, és Taemin mutogatott a mellette lévő székre, hogy foglaljak helyet. Leültem mellé, majd a leader elkezdett beszélni.
- Mi most épp 6an vagyunk. Ez kevés, de a testvéredért megtesszük, hogy elmegyünk oda. De először tudnod kell valamit. - mondta.
- Ha azt akarod mondani, hogy vámpírok vagytok, tudok róla. - mondtam, majd mindenki tátott szájjal nézett.
- Mi? - nézett rám JongHyun.
- Kris elmondott mindent, de most ne ez legyen már a fő téma, majd megbeszéljük, ha minden rendben. - mondtam, majd mindenki visszatért a való világba.
- Akkor délután elmegyünk. Te fogsz vezetni minket. - mutatott rám a leader, és én bólogattam.
- Rendben. Akkor most megyek a barlangomba, ha akartok valamit, fent megtaláltok. - mondtam, majd elindultam a lépcsőn fel. JongHyun persze követett.
- Félsz? - kérdezte.
- Egy kicsit. De ha MinHyukért kell meghaljak, akkor valószínű, hogy megfogok. - mondtam, majd megfogtam a kezét, hogy érezze mennyire remeg.
- Nem lesz semmi baj. - mondta, majd magamra hagyott. Minden reményem, hogy még él, és semmi baja. Délután bejött JongHyun a szobába, hogy idő van, és készüljek. Mikor elkészültem, lementem, ahol már vártak. Mikor elindultunk, egyre jobban kezdett verni a szívem. Körülbelül 1 óra az út. Kocsival mentünk az erdőig, majd mikor odaértünk már gyalog mentünk. Hirtelen minden kiesett merre is kell menjek. De aztán beugrott és elindultunk. Egyre közelebb értünk, és a szívem már a torkomban dobogott. Most nem fordulhatok vissza, akármennyire is félek. Tudnom kell, hogy MinHyukkal mi van.
- Örülök, hogy újra látlak.- szólalt meg valaki a hátam mögött.

2. rész

Block B - 2. rész


Én az ajtóval szemben álltam, és vártam kik lépnek majd be. A leader nyitotta az ajtót, és belépett egy magas srác, csőnadrág volt rajta, fekete converse cipővel, és kabáttal. Utána a csapat többi tagja. Én csak tátott szájjal figyeltem őket. Ez biztos, hogy álom. Csak álmodom az egészet. Ez a srác, nem volt más, mint Minho a SHINee-ból. Szorosan mögötte pedig Taemin, Onew, JongHyun, és Key. Lepacsiztak Zicoval és a többiekkel, de én még mindig csak figyeltem őket.
- Szia Min! - köszönt Taemin, de még mindig nem tértem magamhoz. El sem hiszem, hogy a Block B-vel és a SHINee-al fogok bulizni. 
- Szia Taemin! - köszöntem vissza, majd ezzel be is fejeztem a beszélgetést, és rohantam Jinhez. 
- Előreláthatólag ez a buli.....fantasztikus lesz. - közöltem vele.
- Én is így gondolom. - mosolygott. Mivel ez a ház nagy, a táncparkett a ház közepén volt, ahol már Kyung, JaeHyo, és Key pörögtek, vodkával a kezükbe. Zico, Taemin, Onew és a többiek az asztalnál úgyszintén iszogattak. Mi ketten Jinnel először csak néztük, hogy a srácok elvannak, aztán mi is elkezdtünk táncolni, mire JongHyun belém esett.
- Táncolunk? - kérdezte, mire én csak bólintottam egyet, és azt hiszem már táncoltunk is. Mivel Jint magára hagytam, így ő elment felkérte U-Kwont, és elrángatta magával táncolni. Úgy vettem észre, U-Kwon ha akarta, ha nem, mennie kellett vele. Körülbelül 10 számot táncoltunk le, mire én már teljesen kivoltam. 
- Megyek, iszok valamit! Kicsit elfáradtam. - közöltem, és elindultam a srácok felé, hogy adjanak valamit inni, mert kiszáradok. 
- Én is kérhetek vodkát? - kérdeztem MinHyukot, de ő csak nézett rám.
- Még sosem ittál ilyesmit. - mondta, majd öntött egy kicsit a pohárba, és a kezembe adta.
- Na még egyet! - jött oda Zico, és még öntött a pohárba. Azt hiszem, már az ötödiknél kezdtem kicsit szédülni, de teljesen jól éreztem magam, és a kedvem is egyre jobb volt. Hirtelen, arra lettünk figyelmesek, hogy elment az áram. A zene megállt, és hirtelen sötét lett.
- Lecsapódott az áram. - mondta a leader, és próbálta megoldani a dolgot, de nem jött össze. Az ablakot kivágta a szél, és a függönyt is leszedte. 
- Minden rendben, csak vihar van. Nem sokára vissza jön minden. - közölte MinHyuk, majd leült egy székre. Én kimentem a házból, hátha az utcán van valami, de csak szakad az eső, nagyon hideg van, villámlott nagyokat, a fáról lefújta a levelet a szél, és érdekes hangokat hallottam egy-két hely felől, de nem mozdultam. Épp hogy a ház meletti oszlopon pislákolt egy kis fény. Lépteket hallottam, ami felém tart, szemesztem a sötétséggel, de semmit nem vettem észre. Egyre jobban vert a szívem, de nem törődtem vele. Elindultam a hangok irányába, de egy vérfarkas az utamat állja. Megijjedtem, mozdulni sem mertem. Körülbelül egy óra múlva ébredtem fel, egy házban. Nem tudom mit tett velem az a vérfarkas, és hova hozott, vagy egyáltalán hogy kerülök ide, semmire nem emlékszek.  El sem hiszem. Hallottam, hogy nyílik az ajtó, és egy személy felém tart.
- Ki vagy? - álltam fel egy mozdulattal. 
- A vérfakras. - válaszolt, és hátraléptem egyet. 
- Miért hoztál ide? - kérdeztem.
- Amúgy, Kim Jong In vagyok. Én is örülök. Tudom hogy hívnak, nem kell bemutatkoznod. Lee Min Soe vagy, MinHyuk húga. - kezdett bele mondandójába, de nem értettem semmit. Honnan tudja ki vagyok? Okéé, hogy lehet ismeri a bátyám, hisz egy bandában énekes. De ha ismer engem, és ismeri MinHyukot, akkor miért hozott el engem ide? 
- Elmondanád, miért hoztál ide? - kérdeztem már kicsit ingerülten. 
- Az most mindegy.  - válaszolt, majd kacsintott egyet és el is tűnt. Már megint itt hagy? Ezt nem hiszem el. 
- Öömm.... - habogtam magamnak valamit. Azt se tudom mit csináljak itt egyedül. Hát mást nem tudtam csinálni, csak várni.
- Ők a srácok. Suho, Kris, Lay, BaekHyun, Luhan, Xiumin, Tao, Chanyeol, Sehun, Chen, és Kyungsoo. - jött be megint a szobába, és hozott magával még 11 embert.
- És ők is mindd vérfarkasok? -kérdeztem, kicsit megszeppenve. 
- Igen, talán félsz? - kérdezte. 
- Nem félek. Miért kellene? Ha meg kell haljak, úgyis meghalok. - válaszoltam, és felé löktem egy erőltetett félmosolyt. 
- Szóval, még mindig ott járunk, hogy nem tudom miért hoztál ide. - kezdtem neki még egyszer.
- Kérsz valamit inni? - kérdezte, de mintha nem is érdekelné, hogy valamit kérdeztem tőle. 
- Nem, nem kérek semmit, de kezd kicsit idegesíteni a helyzet. - mondtam, de már idegességemben inkább felálltam. 
- Nyugi kislány.- próbált nyugtatni Lay. Azt hiszem, hogy ő Lay. Na mindegy. Megcsörrent a telefon, mire mindenki úgy nézett rám, mintha a világ legnagyobb bűnét követtem volna el. Próbáltam felvenni, de mivel Lay volt legközelebb hozzám, azt hiszem kiütette a kezemből. Mi van? Ezek most nem akarják, hogy beszéljek akárkivel is. 
- Most remélem tudjátok, hogy épp elraboltatok. - mondtam, de szerintem senkit nem izgatott, hogy mit magyarázok. 
- Igen, de ez minket nem zavar. Ennyi az egész. - szólalt meg a Jong In gyerek. 
- Ühüm...szóval nem zavar.  - kezdtem volna el vele vitatkozni, de valaki közbevágott.
- Na jó elég lesz a veszekedésből. - szóltalt meg Kris. - A vezető vagyok, szóval most rám figyelsz. - kezdett bele mondandójába, és én kiváncsian végig hallgattam. 
- Nem szeretem ezt a Zico gyereket, sem a többi haverját, sőt mi több, GYŰLÖLÖM őket.  - majd kacsintott egyet. 
- Mi? - kérdeztem, de persze megint közbevágott.
- Még nem fejeztem be. - mondta kicsit idegesen. Majd tovább kezdte el mondandóját.

*MinHyuk szemszöge*

- Már lassan egy órája, hogy nincs itthon. Azt se tudom merre menjek, hol keressem. Én ezt nem bírom, mi a ráknak ment ki? - kiabáltam, de csak egyre idegesebb lettem.
- Ennyire nagy a baj? - kérdezte Onew, a SHINee vezetője.
- Segítsünk valamiben? Hisz mi veletek vagyunk. - mondta Key. Igen, nos ők velünk vannak. Mindenbe, de tényleg mindenben segítenek, ha baj van. 
- Elő fog kerülni, ha csak Kris és a többi tag el nem vitte magával. De akkor aztán minden kiderül. Úgyhogy úgy készülj fel. - mondta Zico, és jobban kezdtem aggódni.
- Ha azok a barmok elvitték magukkal és bántani merik, esküszöm az életemre, megölöm őket. - vertem bele egyet a falba, és elindultam megkeresni. Próbáltam hívni a telefonját, de nem vette fel. Egyszer csak kikapcsolt. Bassza meg! 
- MinHyuk! - hallottam valaki kiálltását. Hátranéztem, de csak a srácok.
- Megyünk veled. Jint hazavittük. Nem jöhet velünk. Kitaláltunk valami sztorit, hogy ne sejtsen semmit. - mondta Kyung, és elkezdtük keresni Mint. Már 2 órája keressük, de sehol, sehol nincs. 
- Menjünk haza, nem fogjuk megtalálni. - mondta JaeHyo, akin már látszott, hogy fáradt. 
- Menjetek, de én nem adom fel. Ha egész életemben őt kell keresnem, akkor egész életemben őt fogom keresni. - mondtam nekik, de U-Kwon mellém állt. 
- Én pedig veled fogom keresni, ha kell egy életen át. - mondta majd megütögette a vállam, és vártam a többieket. 
- Figyelj MinHyuk. Akkor ti keressétek ketten, de reggel mi jövünk! Váltva fogjuk. - mondta Kyung,  én bólintottam egyet, majd elindultunk tovább keresni. Reggel 6 óra, de még mindig semmi. 
- Menjünk. - javasolta U-Kwon, és elindultunk haza. A fenébe is Min. Ha nem kerülsz elő 2 napon belül, akkor már nem téged foglak keresni, hanem őket. 
- Jólvan, mi jövünk. - mondta Kyung és vitte magával Taemint. 
- Jó ötlet Taemint vinni? Még túl fiatal, és nem szeretném, ha valami baja lenne. - tanácsoltam Kyungnak.
- Jólvan. Akkor Hyung! Indulás! - jelentette ki Ziconak, és már el is indultak. Körülbelül egy óra múlva csörgött is a telefon.
- Azt hiszem találtunk valamit. - mondta Kyung, és indultunk is a többiekkel a megadott helyre. A megadott hely egy erdő közepe, ahol Kyung és Zico nyomot találtak. Mindenki szétvált, és elkezdtünk valamit keresni. Valami házat, vagy ahhoz hasonló dolgot, hátha megtaláljuk, de ahogy jobban keressük, még jobban haladunk a rossz irányba. Semmi, semmi és semmi nincs, ami hozzá vezetne. 
- ÁÁÁÁ - ordítottam egyet, mire mindenki felfigyelt rá. - Mivan? - néztem rájuk, mire megértették, hogy csak ideges vagyok, és mindjárt felakasztom magam, ha nem találom meg Mint. Elkezdett csörögni a telefon, és megörültem, hátha Min az.
- Szia Minhyuk! - szólalt meg anyu a telefonba! Basszus! Most mit mondjak neki? 
- Szia Anyuu! - próbáltam boldogan beleszólni a telefonba, de ezek szerint nem jött össze mert észrevett valamit a hangomon.
- Minden rendben? Olyan érdekesen köszöntél vissza! Min? - kérdezte, de még mindig nem tudom mit mondhatnék neki.
- Otthon, még alszik. Mi meg eljöttünk sétálni egyet, mert ezek unatkoznak. - találtam ki valamit.
- Mikor hozod haza? - kérdezte. " Ha megtalálom" gondoltam magamba, de ezek szerint hangosan gondolkoztam.
- Ha megtalálod? - kérdezte. - Mi az, hogy ha megtalálod? - már kicsit hangosabb hangerővel kérdezte. 
- Mii?? Megtalálom? Azt mondtam, hogy megtalálom? Mármint a boltot találom meg, mert kinéztem neki valamit. És nem neked akartam mondani, hanem JaeHyonak. - kezdtem el magyarázkodni. - Na most lerakom, mert ha beérünk a városba, nem fogok semmi hallani! Szeretlek! - mondtam gyorsan, majd leraktam a telefont. Ez meleg helyzet volt. 
- Minden rendben? - kérdezte JaeHyo. - Mert mintha a nevemet emlegetted volna. 
- Igen, minden rendben, csak anyunak ki kellett találjak valamit, mert kérdezett Minről. - válaszoltam. - Na menjünk keressük tovább. - javasoltam, és elindultunk. Elkezdtük tovább keresni az erdő kellős közepén, már teljesen sötét volt, mikor lépteket hallottam. Valaki felém tartott, biztos JaeHyo az, mert elvileg vele kerestem Mint. Rosszul tudtam. Nem JaeHyo volt.
- Kit kerestek ennyire? Talán....Mint? - kérdezte az illető nagy vigyorral az arcán, és én persze egyből mentem volna neki, ha valaki nem állított volna meg, és nem fogott volna le. 
- Hol van? Mit csináltatok vele? - kérdeztem idegesen, de nem tudtam kiszabadulni Lay kezei közül. 
- Nyugiii, nincs vele semmi baj. Hozzá se nyúltunk. - mondta Kris, és mosolygott. Olyan elvetemültem mosolyog, hogy ilyet még életemben nem láttam. 
- Lay! Hagyjad! - parancsolt az említett személynek, és elengedett. A srások sehol, még JaeHyo is eltűnt, pedig velem volt. 
- Hol vannak a srácok? - kérdeztem azt a barmot, és elindtultam felé.
- Jó helyen. Ne törődj velük. - mondta, és még mindig nem hagyta abba a mosolygást.
- Miért nem lehet abbahagyni a mosolygást? Arcodra fagyott a vigyor? Mi a kínod? - kérdeztem, majd emeltem a kezem, hogy megüssem, de hirtelen valaki megfogta a kezem. JaeHyo!
- Haver! Miért állítasz meg? - kérdeztem, de erősebben szoritotta. 
- Hagyjad! - parancsolt nekem, és elengedte a kezem. Mivan??? Mi az, hogy hagyjam? 
- Mivan veled JaeHyo? - kérdeztem, de ő hátat fordított majd elindult ki az erdőből. Azt hiszem.
- JaeHyo! - kiabáltam utána, de mintha meg se hallotta volna, ment tovább.
- Szóval.... hagyjál. - mondta Kris, majd ő is elindult, és ott hagyott engem egyedül az erdő közepén. A semmi közepén. 
- Addig nem hagyhatsz itt, míg el nem mondod, hol van Min! Világos amit beszélek? - kérdeztem idegesen tőle, majd elé álltam, hogy ne tudjon elmenni. 
- Te meg bedugulsz. Világos? Mert attól tartok, élve nem fogsz haza jutni. - válszolta.
Reggel 8 óra. Az ágyamban keltem fel. Semmire nem emlékszek, csak azt tudom, hogy azzal az idiótával beszéltem Minről. Fáj a fejem, és ráz a hideg. Mit csináltak ezek velem? Esküszöm, csak még egyszer találkozzak velük, azt hiszem nem élik túl. Lementem a konyhába, a srácok már fennt voltak és reggeliztek.
- Miért nem szóltatok, hogy keljek? - kérdeztem tőlök, mire rájöttem, hogy ők is velem voltak az este.
- Hol voltatok? Mit csináltatok? Hogy jöttetek haza? Megtaláltátok Mint? És hol van JaeHyo?- kérdeztem őket, de Zico felállt, és idejött hozzám, átkarolt majd leültünk a kanapéra.
- Most nagyon figyelj. - kezdett bele. - Mi ugye elmentünk keresni Mint, én Kyungal voltam. Ketten kerestük, mikor meghallottuk, hogy jön Kris és Lay. Mi elbújtunk, hogy ne is lásson minket. Aztán arra lettünk figyelmesek, hogy már összefutottatok, és majdnem neki estél Krisnek. Megint hallottuk, hogy jön valaki, nem láttam pontosan ki volt, azt hiszem Xiumin és Tao volt, nem tudom, és elvitték JaeHyot, valamit csináltak vele, azért kért meg rá téged, hogy hagyd Krist. Aztán JaeHyo pedig elment velük, valamerre azt nem láttam. Veled is csinált valamit Kris, amitől elájultál. Nyílván azért nem emlékszel semmire. - fejezte be mondandóját majd várta a reakciót.
- Miért nem követtétek őket?? Lehet oda vitte JaeHyot is, ahol Min van! - mondtam, majd felálltam, és megint elindultam ki az ajtón.
- Állj meg! - parancsolt a leader, és megálltam.
- Mi az? - kérdeztem, de meg sem fordultam. 
- Nem mehetsz sehova! - még mindig parancsol.
- Mi az, hogy nem mehetek sehova? Majd pont te fogod megmondani, hova menjek, meg hova nem. - válaszoltam, majd megfordultam, elindultam felé.
- Még egyszer ezt nem fogjuk eljátszani, hogy elájulva hozunk haza, és valamelyikőnket meg megint elviszik. Ki fog a végére maradni? Senki? ígyis örüljünk, hogy itt vannak Onewék! Szóval csendbe legyél, ülj le a seggedre! - mondta idegesen, majd elment a szobájába. Csak néztem utána, mire csengettek.
- Csá haver, jól vagy? - kérdezte Key, és belépett az ajtón.
- Jól vagyok, veletek nem történt semmi? - kérdeztem, és míg vártam a választ, kiszolgáltam üditővel.
- Semmi. Mi hamar elhúztuk a csíkot, mikor láttuk, hogy már Krisel tárgyalsz. Nem akartunk belekeveredni. - mondta.
- Értem, nem is baj. Majd én elrendezem EGYEDÜL Krisel. - mondtam, és az "egyedül" szót szinte kiabáltam, hogy Zico a szobájában is meghallja.
- Jólvan, rendezd csak el egyedül. De ha bajod lesz, velem gyűlik meg a bajod! Világos voltam? - jött is ki a szobából, és egyből nekem esett. 
- Srácok! Álljatok le! - jött oda Taeil is, és rendet rakott. 
- VELEM fogod megoldani. - jött oda U-Kwon is, és mellém állt, majd ő is szembenézett a leaderrel. 
- Srácok, ti megőrültetek. Ezek vérfarkasok! Szerintetek, ketten elfogtok intézni 12 vérfakrast? Kris a vezető! Szerintetek, miért Kris? Azért, mert ő a legerősebb. - világosított fel minket a leader. Azt hiszem igaza van, de akkor is Min a testvérem, valahogy meg kell őt találnom. Annyira ideges vagyok miatta, de persze ez a rohadék is még rárak. Már majdnem lenyugodtam mikor, megszólalt a telefon. Ismeretlen szám. Ki lehet az?
- MinHyuk! - mondta a nevem.
- Min?! - kérdeztem, és elmosolyodtam, hogy legalább hallom a hangját, és eddig minden rendben!

1. rész

Sziasztok! Ez az első Block B - s ficim! Bocsánat a hibákért, meg minden egyéb dologért, még nagyon nagyon kezdő vagyok! Nézzétek el! :)

Sziasztok! A nevem Lee Min Seo, 19 éves vagyok, és itt lakok egy kis városban Szöul mellett. Az apukámmal és az anyukámmal élünk egy nagy, emeltesen házban, aminek szerintem semmi értelme, de szép nagy. Van egy bátyám, tudni kell, hogy ő egy fiúbanda tagja, Lee MinHyuk, a Block B-ből, és soha de soha nem tud hazajönni, mert hol fellépés, hol próba és még sorolhatnám. Ha haza is jön, nagy ritka. Minhyuk a legjobb testvér a világon. Ennél jobbat, nem is adhatott volna nekem a jó Isten. Bármit kérek, megadja. Egy nap csörgött a telefonom:
- Szia Min! A srácokkal bulit csapunk az este a dormban. Arra gondoltam, te is jöhetnél. Tudom, hogy anyu nem nagyon szereti ezt a bulis helyzetet, de mondd hogy P.O-nak ma van a születésnapja, és ezt nem lehet kihagyni. - mondta, mire én nagyon megörültem.
- Igen MinHyuk, csak az a baj, hogy anyu kicsit se fogja furcsálni, ha úgy megyek el, hogy nem viszek ajándékot. - válaszoltam.
- Jó, akkor mondd hogy tényleg buli van. Ha nem engedne, majd beszélek vele. Puszillak Min! - mondta, majd lerakta a telefont. Igen, nos anyu nem nagyon van oda a bulikért. Nem nagyon szokott engedni sehova, de azért én néha sunyiba kilógok. Apu viszont teljesen más, ő enged minden merre.
- Anyu. - húzom el az u betűt. - Nos, MinHyuk hívott, és....háát...ma este tartanak egy bulit a dormban és arra kért, hogy menjek és szórakozzam ki magam velük. Persze, nem megyek egyedül, jön velem Jin is. Kééérleek, soha nem buliztam még a Block B-vel. - kérleltem, mire ő sóhajtott egyet.
- Kicsim, tudod, hogy szeretlek. De féltelek. - mondta.
- Tudom, én is szeretlek, és ezért légyszíves, legyél olyan kedves, és engedj el! - még mindig csak kérleltem, mire azt hiszem rávettem és elengedett.
- Jólvan, menj csak. De csak mert sose buliztál még a Block B-vel! - mondta, és én örömömbe elkezdtem ugrálni körülötte, és szaladtam fel a szobába készülni. De ő utánam kiabált:
- Min! Érted jön MinHyuk? - kiabálta.- Még most fogom felhívni és beszélek vele. Ne aggódj annyit! - kiabáltam neki vissza. Máris tárcsáztam MinHyuk számát, alig csörgött ki, már fel is vette a telefont:
- Na miaz? Sikerült rávenni anyut, hogy engedjen el? - kérdezte.
- Igen, nem is kellett sokáig kérlelnem, és apu sem kellett hozzá. - mondtam nagy boldogan. - Még annyit, hogy értünk jössz? - kérdeztem.
- Persze, értetek megyünk. Majd csörögj! Puszillak! - mondta, majd lerakta a telefont. " Megyünk" ? Kivel akar értünk jönni? Na mindegy. Most hívom is Jint.
- Jiin! Készülj, ma este parti van a fiúknál a dormban! Este jönnek értünk. - mondtam, és majd kiugrottam a bőrömből.
- Szia neked is Min! Ez komoly? Várj, ezt fel kell dolgozzam. Ezt nem lehet kihagyni! Már megyek is készülni. 8-kor itt legyél! - mondta. A hangján lehetett hallani, hogy ő is nagyon örül.
- Ott leszek! - válaszoltam, és leraktam a telefont. Gyorsan rendbe szedtem magam, lezuhanyoztam, fogat mostam, felöltöztem és az ajtóban már húztam a cipőmet. Anyu persze odajött:
- Nagyon vigyázz magadra! Ne igyál sokat, értve? - mondja ezt mindd aggódva.
- Anyu, 19 éves vagyok! Vigyázok magamra. Csak a dormban leszünk. MinHyuk ott van, vigyáz rám. Légyszíves ne aggódj annyit. - mondtam. Már ki is léptem az ajtón, és mentem is Jinhez. Mikor odaértem, csengettem és Jin már nyitotta is az ajtót. Megölelt, és felrángatott a szobájába.
- Még csak fél 8 van. Hova sietsz ennyire? - kérdezte.
- Nagy a lendület, és már menni akarok. Gyorsan készülj, mert hívnám MinHyukot. - mondtam, miközben sűrgettem Jint. Míg ő készül, rendbe teszi magát én hívom is MinHyukot:
- Jöhetsz! De Jinhez gyere, mert itt vagyok - mondtam neki izgatottan.
- Indulunk! - mondta, és egyből lerakta a telefont. 20 perc múlva már itt is voltak. Mi kimentünk a kocsihoz, és nem más volt vele, mint U-Kwon.
- Sziasztok! - köszöntünk egyszerre Jinel, míg beültünk a hátsó ülésre.
- Hali csajok! - köszöntek a fiúk, ők is egyszerre. Az úton végig csendben voltunk. Soha nem voltam még a dormnál, de mikor megérkeztünk a szám tátva maradt. Azt hittem csak álmodok. Egy nagy ház, kerttel és medencével. Beléptünk a házba, és a csapat többi tagja már várt ránk. Találkoztam már velük, de sosem a dormban, és sosem így. A maknae jött oda hozzám először:
- Nagyláááány! - kiabálta. - Már vártalak, tudod? Ma nagy buli lesz. - mondta egy nagy vigyorral az arcán.
- Pyooo! - kiabáltam neki vissza. De miért is csinálom én ezt? - Tudom, szerinted miért vagyok itt? - válaszoltam. A többieknek csak adtam 3 puszit, és megöleltem őket. Odajött hozzám MinHyuk, ő is megölelt majd megszólalt:
- Nagyon, nagyon, nagyon hiányoztál! - mosolygott.
- Te is nekem! - majd megsímitottam az arcát.
- Kik lesznek még itt? Csak mi? - kérdeztem komolyan.
- Nem, nem csak mi leszünk. Meglepetés kik jönnek még. Viszont, most megmutatom a szobád, hol fogsz aludni! - mondta és felvezetett a szobába. A szobában egy nagy franciaágy, egy nagy tükör, és kint pedig egy erkély. Gyönyörű szép volt.
- Itt fogsz aludni Jinnel! - mondta
- Tökéletes! Szeretlek MinHyuk! - mondtam, majd szorosan magamhoz öleltem.
- De hol van Jin? - kérdeztem, mire Pyo jött be a szobába:
- Azt hiszem, kellene egy kis segítség. - mondta, és mi lementünk vissza az előtérbe, és csak annyit láttunk, hogy Jin a földön fekszik, és a fiúk pedig körülötte.
- Gyertek gyorsan, azt hiszem elájult! - mondta a leader és mi oda rohantunk.
- Pyo! Ezt csak így nyugodtan mondtad? A legjobb barátnőm fekszik a földön elájulva! - kiabáltam vele, és a sírás kerülgetett. Eltört a mécses. Már a mentőautóba rakták be Jint, és én mentem velük. MinHyuk kísért a kórházig. Vártunk, vártunk és vártunk. Mi történhetett? Nem tudtam abba hagyni a sírást. Ilyen még sosem fordult elő, bárhol is voltunk Jinnel. Én már majdnem elaludtam MinHyuk ölében, mire odajött hozzánk az orvos:
- Aggodalomra semmi ok. Minden rendben lesz! Valami volt a levegőben, ami kicsit megzavarta a szervezetét, de semmi komoly. Ma estére még bent tartjuk, ha ténylegesen minden rendben, holnap már mehet haza! - mondta, majd lenyugodtam.
- Bemehetek hozzá? - kérdeztem az orvost.
- Persze, menjen csak! - és én indultam is a kórterem felé. Jött velem MinHyuk is, ő leült az ajtóban a székre, én pedig odasiettem Jinhez, mire ő felült, és mosolyogni kezdett.
- Nagyon megijjesztettél! - mondtam, és megint elkezdtem sírni.
- Nyugi Min! Ennek a bulinak lőttek. De lesz még másik, reméljük.
- Szerinted engem most a buli érdekel? - kérdeztem, majd megöleltem. Megvártam míg elalszik, és elindultunk haza MinHyukkal. A fiúk már vártak minket.
- A buli lefújva! - mondta a leader. Nagyon sajnáltam az egészet, azt is, hogy Jin a kórházban kötött ki, és azt is, hogy nincs buli. Felmentem a szobába, leültem az ágy szélére, és két tenyeremmel takartam az arcom a világ elől. Hallottam, hogy nyílik az ajtó:
- Kopogni luxus? - kérdeztem kicsit idegesen.
- Bocsánat, kimenjek és kezdjem előröl? - kérdezte az illető, de én fel sem néztem.
- Nem, nyugodtan gyere be. - válszoltam, és leült mellém.
- Minden rendben? - kérdezte az illető, majd elkezdtem zokogni. Ő csak magához ölelt, és csak még erősebben rámjött a sírás.
- Persze, minden rendben. De nem tudom miért zokogok folyamatosan, mikor a barátnőmmel semmi baj nincs. Holnap jön haza, ma este még bent tartják. - válszoltam, és elváltam tőle, majd a szemeibe néztem. Egy gyors mozdulattal álltam fel, mikor megláttam, hogy U-Kwon az. Tudni illik, nekem U-Kwon jön be a legjobban a csapatból. Az a kockás has, azok az elképesztően szép szemek. Nem is kell tovább sorolnom. Egyszerűen tökéletes. Gondolataimból U-Kwon zökkentett ki.:
- Mi a baj? Miért álltál fel? - kérdezte meglepetten.
- Ömm... Semmi baj nincs, de most légyszíves menj ki, mert lefeküdnék. - válaszoltam zavartan.
- Rendben, reggel találkozunk! Jóéjt! - elköszönt, majd ki is ment. Én ledőltem az ágyra, és el is aludtam. Elfáradtam. Arra lettem figyelmes, hogy valaki betakart. Erőm sem volt arra, hogy kinyissam a szemem. Reggel 8 óra volt mikor felkeltem. Feltápászkodtam, majd lementem a konyhába hogy valamit reggelizzek. Arra lettem figyelmes, hogy nagy a csend. Bementem MinHyuk szobájába, de sehol senki. Vállat vontam, és a konyha felé irányitottam magam. Megláttam a hűtőajtón egy cetlit, amire ez volt feljegyezve: " Szép jó reggelt hercegnőm! Elmentünk próbálni! A reggelid a hűtőben. Felhívtam anyut, és bejelentettem, hogy itt maradsz még pár napig. Nagy nehezen, de rávettem. Szeretlek: MinHyuk" A világon én vagyok a legboldogabb ember . Örömömben kivettem a reggelit a hűtőböl, leültem a kanapéra, és elkezdtem nézni a tv-t. Semmi értelmes film, vagy sorozat nem volt. A pihenésemet a telefon csörgése zavarta meg:
- Szia Min! Azt hiszem értem kellene jönnöd. Nagyon hideg van és nincs kedvem egyedül sétálni! - kérlelt Jin, és már indultam is. Mikor odaértem megöleltem hosszan, és elindultunk a dorm felé.
- Itt maradok még pár napig a fiúkkal. Olyan boldog vagyok! - ugráltam körbe.
- Jó neked. Nem maradhatnék én is veled?  - kérdezte.
- Deee! Így még jobb lenne! Amúgy se leszek szerintem egy hétnél tovább. Ha csak MinHyuk el nem rendezi. De te itt leszel velem a végsőkig! - ismét csak ugrálni tudtam. Mikor hazaértünk a fúk már otthon voltak, és ahogy láttam, nagyon örültek Jinnek.
- Akkor ma este buli? - kérdezte JaeHyo izgatottan.
- Igen, persze! Ez már biztos! - jelentette ki Zico. Majd mindenki elkezdett pakolni, és berendezni a házat. Kyung, P.O, és Taeil elmentek bevásárolni még dolgokat, amik eszünkbe jutottak. Zico telefonálgatott, JaeHyo magát nézte a tükörbe, mire én vágtam egy " what the fuck" fejet, és elnevettem magam. U-Kwon díszitette a lakást MinHyuk segítségével. De miért mondom előbb U-Kwon nevét? Fél 8 volt az idő, mire csillogott villogott a ház. Mindenki elment a saját szobájába készülni. Jinnel is beköltöztünk a szobába, előszedtük a ruhát, és fél óra múlva már lent is voltunk.
- Mostmár igazán elárulhatnád, hogy kik lesznek még itt rajtunk kivül! - mentem oda MinHyukhoz, és elkezdtem faggatni.
- T I T O K ! - betűzte, és összefont karokkal hagytam el. Csengettek. Én az ajtóval szemben álltam, és vártam kik lépnek majd be. A leader nyitotta az ajtót, és belépett egy magas srác, csőnadrág volt rajta, fekete converse cipővel, és kabáttal. Utána a csapat többi tagja. Én csak tátott szájjal figyeltem őket. Ez biztos, hogy álom. Csak álmodom az egészet...