- Hagyd csak. Segítek. - mondta, majd felvette, és a kezembe adta.
- Köszönöm. - hajoltam meg megint, és mikor megláttam, hogy kibe botlottam bele, szóhoz nem tudtam jutni. Amikor kezembe adta a táskát, akkor tudtam csak belenézni a szemébe. Gyönyörű szép gesztenyebarna szemei, rövidkés sötét bordós színű haj. Sosem találkoztam még vele, de a Block B-n kívül, ő a második kedvenc bandámban rapper.
- Minden rendben? - zökkentett ki gondolataimból.
- Persze.....Hogyne. - mondtam tagoltan. Minden perc megállt, és mintha a földhöz lettem volna szegezve, meg sem tudtam mozdulni.
- Elkísérjelek egy darabig? Merre laksz? Sosem láttalak még. - kezdte a beszélgetést, majd elindult, és én mentem utána.
- Most jelenleg itt lakok, mert a testvérem a Block B táncosa, és énekese. Azért nem láttál, még mert egyrészt ez a város hatalmas, és sosem találkozik az ember ilyen személlyel, mint te vagy. Másrészt viszont, folynak az események. - meséltem.
- Ki a testvéred? U-Kwon, vagy B-Bomb? - kérdezte. - Csak mert mindketten énekelnek, és táncolnak.
- B-Bomb. - válaszoltam. - U-Kwon... - kezdtem, de a mondat másik részét, már nem tudtam kiegészíteni.
- U-Kwon? - kérdezett. - Nem talán tetszik?
- Áááh. - mondtam, majd elnevettem magam. Jelenleg a BtoB rapperével sétálgatok Szöül utcáin. Mivel teljesen elkísér, én mondtam neki az utat, hogy merre menjünk, aztán valahol meg - meg álltunk, ha nevetésre került a sor. Az idő gyorsabban telik, mikor valaki társaságban van, és ez a társaság felemelő. Reggel óta kint vagyok, találkoztam egy lánnyal, akit hamar meg is kedveltem, pedig csak egyszer beszéltem vele. Aztán most MinHyuk. Ez a nap már jobb nem is lehetne. A telefon csörgése figyelmeztetett, hogy sietnem kellene haza.
- Min! Minden rendben? Már elég régóta kint vagy. - szólt a telefonba MinHyuk aggódva.
- Minden oké, csak találkoztam egy - két emberrel. És egy fiú haza is kísér. Nem mondom meg ki az. Majd meglátod. - mondtam.
- Jó, csak tudod.... Minho. - célzott a pontos személyre, amire én pokerface-el figyeltem magam elé, és könnyek gyűltek a szemembe. A srác, és HaNa teljesen elterelték a figyelmem, és egyszer nem jutott eszembe Minho. Nem válaszoltam MinHyuknak, hanem letettem a telefont,
- Baj van? - nézett rám a rapper, amint meglátta, hogy könnyek kezdtek folyni a szememből.
- Az egyik barátom, a barátunk meghalt. Tegnap este. - mondtam.
- Részvétem. Sajnálom. Gyere ide. - húzott oda magához, majd melegséget éreztem, amikor megölelt. A könnyeim már patakokban folytak, és egyre csak Minho-n járt a fejem. Miért kellett ez nekem? Most ha nem jöttem volna el, nem lett volna semmi probléma. Kris, és MinHyuk pedig elintézték volna ketten. Ha nem jöttem volna, talán Minho még élne. De neeem, nekem feltétlen jönni kellett, és tönkre kellett mindent tenni. Most magam hibáztatom mindenért. Még lassan azt is megbánom, hogy megszülettem.
- Na gyere, menjünk. - engedett el, és elindultunk. Az utat csendbe tettük meg, egyikőnk sem szólt a másikhoz. Mikor megérkeztünk, MinHyuk nem akart most minket zavarni, így hamar elindult visszafelé. Ahogy beléptem a házba, P.O jött oda, hogy először menjek egyek valamit, és utána beszélünk. Senki nem volt lent, mindenki a szobájában volt. MinHyuk sem jött elő, valószínűleg nem hallotta, hogy megérkeztem. Ami a táska mélyén volt, kipakoltam, majd ami a hűtőbe való volt, azt betettem, a többi cuccot pedig oda, ahová tartozik. Az ebédnek mondható vacsora - amit ma kihagytam 2 ember miatt is - egy gyorsan összedobott szendvicsből állt. Mikor elmosogattam, első irány a szoba volt, majd MinHyuk szobája.
- Fel sem tűnik, hogy megjöttem? - rontottam be, majd leültem az ágy szélére.
- Hát nem. Ilyen csendbe voltál? - kérdezte.
- P.O köszöntött először, azzal, hogy először egyek, aztán majd összeülünk a halban. - mondtam.
- Bocsánat szívecském. - mondta, majd megölelt. - Miért ilyen csendes mindenki? Minho.....szóval.....hol van? - kérdeztem félénken.
- Onewék elvitték magukkal. Ma este fogjuk temetni. Senki nem tudhat róla. Senki, és azt sem, hogy hová temetjük. Mert az a hely, ahová fogjuk, az nem a temető lesz. - mondta. - A virágok a kocsiban vannak. Ne hatalmas virágra gondolj, hanem egy kis egyszerűre. Amit szeretnél majd átadni neki, azt hozd magaddal. A kép az Ziconál van. - vezetett le mindent sorba.
- Értem. Akkor megyek is a szobámba. De nem tudok mit adni neki, mert csak 2 hétig voltam vele egy házba, de akkor sem beszélgettünk sokat. - mondtam.
- Jó, akkor nem kell adnod semmit, de virágot feltétlen. - mondta.
- Azt gondoltam. - válaszoltam, majd kimentem a szobából.
- 10 perc múlva lent legyél! - kiabált utánam testvérem. A szobámban az ablak tárva nyitva, és nagyon hideg volt. Valószínű, mert az ablak ajtó nyitva volt, plusz a huzat. Összepakoltam a szobába, majd elindultam a fürdőszoba felé. Lezuhanyoztam, majd felvettem egy fekete nadrágot, és egy fekete felsőt. Nagyon nem szeretem a feketét, amolyan depis szín. Mikor rendbe tettem magam, elindultam a nappali felé. Láttam, hogy már mindenki kint ül, és engem vár.
- Persze.....Hogyne. - mondtam tagoltan. Minden perc megállt, és mintha a földhöz lettem volna szegezve, meg sem tudtam mozdulni.
- Elkísérjelek egy darabig? Merre laksz? Sosem láttalak még. - kezdte a beszélgetést, majd elindult, és én mentem utána.
- Most jelenleg itt lakok, mert a testvérem a Block B táncosa, és énekese. Azért nem láttál, még mert egyrészt ez a város hatalmas, és sosem találkozik az ember ilyen személlyel, mint te vagy. Másrészt viszont, folynak az események. - meséltem.
- Ki a testvéred? U-Kwon, vagy B-Bomb? - kérdezte. - Csak mert mindketten énekelnek, és táncolnak.
- B-Bomb. - válaszoltam. - U-Kwon... - kezdtem, de a mondat másik részét, már nem tudtam kiegészíteni.
- U-Kwon? - kérdezett. - Nem talán tetszik?
- Áááh. - mondtam, majd elnevettem magam. Jelenleg a BtoB rapperével sétálgatok Szöül utcáin. Mivel teljesen elkísér, én mondtam neki az utat, hogy merre menjünk, aztán valahol meg - meg álltunk, ha nevetésre került a sor. Az idő gyorsabban telik, mikor valaki társaságban van, és ez a társaság felemelő. Reggel óta kint vagyok, találkoztam egy lánnyal, akit hamar meg is kedveltem, pedig csak egyszer beszéltem vele. Aztán most MinHyuk. Ez a nap már jobb nem is lehetne. A telefon csörgése figyelmeztetett, hogy sietnem kellene haza.
- Min! Minden rendben? Már elég régóta kint vagy. - szólt a telefonba MinHyuk aggódva.
- Minden oké, csak találkoztam egy - két emberrel. És egy fiú haza is kísér. Nem mondom meg ki az. Majd meglátod. - mondtam.
- Jó, csak tudod.... Minho. - célzott a pontos személyre, amire én pokerface-el figyeltem magam elé, és könnyek gyűltek a szemembe. A srác, és HaNa teljesen elterelték a figyelmem, és egyszer nem jutott eszembe Minho. Nem válaszoltam MinHyuknak, hanem letettem a telefont,
- Baj van? - nézett rám a rapper, amint meglátta, hogy könnyek kezdtek folyni a szememből.
- Az egyik barátom, a barátunk meghalt. Tegnap este. - mondtam.
- Részvétem. Sajnálom. Gyere ide. - húzott oda magához, majd melegséget éreztem, amikor megölelt. A könnyeim már patakokban folytak, és egyre csak Minho-n járt a fejem. Miért kellett ez nekem? Most ha nem jöttem volna el, nem lett volna semmi probléma. Kris, és MinHyuk pedig elintézték volna ketten. Ha nem jöttem volna, talán Minho még élne. De neeem, nekem feltétlen jönni kellett, és tönkre kellett mindent tenni. Most magam hibáztatom mindenért. Még lassan azt is megbánom, hogy megszülettem.
- Na gyere, menjünk. - engedett el, és elindultunk. Az utat csendbe tettük meg, egyikőnk sem szólt a másikhoz. Mikor megérkeztünk, MinHyuk nem akart most minket zavarni, így hamar elindult visszafelé. Ahogy beléptem a házba, P.O jött oda, hogy először menjek egyek valamit, és utána beszélünk. Senki nem volt lent, mindenki a szobájában volt. MinHyuk sem jött elő, valószínűleg nem hallotta, hogy megérkeztem. Ami a táska mélyén volt, kipakoltam, majd ami a hűtőbe való volt, azt betettem, a többi cuccot pedig oda, ahová tartozik. Az ebédnek mondható vacsora - amit ma kihagytam 2 ember miatt is - egy gyorsan összedobott szendvicsből állt. Mikor elmosogattam, első irány a szoba volt, majd MinHyuk szobája.
- Fel sem tűnik, hogy megjöttem? - rontottam be, majd leültem az ágy szélére.
- Hát nem. Ilyen csendbe voltál? - kérdezte.
- P.O köszöntött először, azzal, hogy először egyek, aztán majd összeülünk a halban. - mondtam.
- Bocsánat szívecském. - mondta, majd megölelt. - Miért ilyen csendes mindenki? Minho.....szóval.....hol van? - kérdeztem félénken.
- Onewék elvitték magukkal. Ma este fogjuk temetni. Senki nem tudhat róla. Senki, és azt sem, hogy hová temetjük. Mert az a hely, ahová fogjuk, az nem a temető lesz. - mondta. - A virágok a kocsiban vannak. Ne hatalmas virágra gondolj, hanem egy kis egyszerűre. Amit szeretnél majd átadni neki, azt hozd magaddal. A kép az Ziconál van. - vezetett le mindent sorba.
- Értem. Akkor megyek is a szobámba. De nem tudok mit adni neki, mert csak 2 hétig voltam vele egy házba, de akkor sem beszélgettünk sokat. - mondtam.
- Jó, akkor nem kell adnod semmit, de virágot feltétlen. - mondta.
- Azt gondoltam. - válaszoltam, majd kimentem a szobából.
- 10 perc múlva lent legyél! - kiabált utánam testvérem. A szobámban az ablak tárva nyitva, és nagyon hideg volt. Valószínű, mert az ablak ajtó nyitva volt, plusz a huzat. Összepakoltam a szobába, majd elindultam a fürdőszoba felé. Lezuhanyoztam, majd felvettem egy fekete nadrágot, és egy fekete felsőt. Nagyon nem szeretem a feketét, amolyan depis szín. Mikor rendbe tettem magam, elindultam a nappali felé. Láttam, hogy már mindenki kint ül, és engem vár.
- Mondom 10 perc. - kötött belém MinHyuk, mire én csak legyintettem, majd leültem U-Kwon mellé a kanapéra, mivel már csak ott volt hely.
- Szóval. - kezdte a leader, és rámnézett. - A hely, ahová temetjük, az nem a temető, hanem a városon kívül, egy eldugott hely. Majd szorosan mellettünk legyél, mert még Kris ott is felbukkanhat. Nem arra fogunk menni, amerre ők vannak, ezért se aggódj,de tudod, hogy Kris mindig is egy érdekes ember volt. A lényeg. A virágok a kocsiban vannak, ha valamit átszeretnél neki adni, akkor csak nyugodtan. Ha nem, akkor is virágot feltétlen. Nem sokára indulunk. Egy félóra. Szedd össze magad. Ez az utolsó este, hogy látni fogod. A könnyeidet is nyugodtan engedd csak el. Nem te leszel szerintem egyedül. Először elmegyünk Onwehoz, és onnan megyünk csak. Ott is megbeszélünk mindent. Hm..? Kérdés? - fejezte be mondandóját, és láttam rajta, hogy már ő sem nagyon bír beszélni. Legszívesebben elkezdene ordibálni, és mindent szétverne idegességében, de ő inkább az erősebbik énjét mutatja. Mivel senkinek semmi kérdése, csak ültünk tovább szótlanul. Először én álltam fel, és mentem a szobámba. Ledőltem az ágyra, és bámultam a plafont. Eszembe jutott Zico egy mondata, hogy: " Ez az utolsó este, hogy látni fogod." . A könnyek megint csak elkezdtek gyűlni a szememben, de most nem sírhattam el magam. Még nincs itt az ideje. Az ajtón kopogást hallottam, majd egy "Gyere" -vel elintéztem az egészet. A személy U-Kwon volt. Felültem, és meg sem tudtam szólalni.
- Nem tudok most mit mondani. - mondtam. - Nem akarom ezt. Nem akarom, hogy Minhot eltemessük. Nem akartam, hogy ez legyen. Tudom, hogy minden miattam van, mert idejöttem. Ha nem jöttem volna, talán még élne. - mondtam, és ismét a fránya könnyek.
- Nem miattad van. Ne okold magad. Mi csak örülünk annak, hogy eljöttél. Kris hibája minden. Kris avatkozik bele az életünkbe. - próbált nyugtatni, de valahogy nem jött össze.
- Gyertek! - hallottam valaki kiáltását, és elindultunk lefelé. Nagy levegőt vettem, és a lépcsőn is sikeresen lementem. A fekete cipőt mindig is utáltam, de most nagyon muszáj. Fekete bőrkabát, fekete nadrág, fekete felső, fekete cipő...tényleg kiakasztó. A kocsihoz érve, U-Kwon nyitotta az ajtót, majd be is ültem középre. Két oldalamon U-Kwon, és drága testvérem ült. A temetés után még 10 percig kint álltunk, majd Onew elindult kifelé a helyről, mi pedig utána. Mindenki szó nélkül, egyenesen az autók felé. Mi leghátul mentünk U-Kwonnal, amikor az egyik bokorból előjött valaki, vagy esetleg valami. Nem mertem hátranézni, pedig tudtam nagyon jól, hogy megint itt vannak. Ránéztem U-Kwonra, és láttam rajta, hogy ő is tudja már, de nem állt meg. Kezemet egy pillanatra szorosan összenyomta, jelezve, hogy tudja, és ne féljek. Hogy ne féljek, mikor leghátul vagyunk, és mindenki előttünk megy nem sejtve semmit. U-Kwon még mindig csak kezem fogta, és még mindig csak ment egyenesen az úton. Jelenleg a szívem már a torkomban dobog, és nem tudok mit csinálni. Hirtelen elengedtem a kezét, és megfordultam. Tudtam.
- Nem tudok most mit mondani. - mondtam. - Nem akarom ezt. Nem akarom, hogy Minhot eltemessük. Nem akartam, hogy ez legyen. Tudom, hogy minden miattam van, mert idejöttem. Ha nem jöttem volna, talán még élne. - mondtam, és ismét a fránya könnyek.
- Nem miattad van. Ne okold magad. Mi csak örülünk annak, hogy eljöttél. Kris hibája minden. Kris avatkozik bele az életünkbe. - próbált nyugtatni, de valahogy nem jött össze.
- Gyertek! - hallottam valaki kiáltását, és elindultunk lefelé. Nagy levegőt vettem, és a lépcsőn is sikeresen lementem. A fekete cipőt mindig is utáltam, de most nagyon muszáj. Fekete bőrkabát, fekete nadrág, fekete felső, fekete cipő...tényleg kiakasztó. A kocsihoz érve, U-Kwon nyitotta az ajtót, majd be is ültem középre. Két oldalamon U-Kwon, és drága testvérem ült. A temetés után még 10 percig kint álltunk, majd Onew elindult kifelé a helyről, mi pedig utána. Mindenki szó nélkül, egyenesen az autók felé. Mi leghátul mentünk U-Kwonnal, amikor az egyik bokorból előjött valaki, vagy esetleg valami. Nem mertem hátranézni, pedig tudtam nagyon jól, hogy megint itt vannak. Ránéztem U-Kwonra, és láttam rajta, hogy ő is tudja már, de nem állt meg. Kezemet egy pillanatra szorosan összenyomta, jelezve, hogy tudja, és ne féljek. Hogy ne féljek, mikor leghátul vagyunk, és mindenki előttünk megy nem sejtve semmit. U-Kwon még mindig csak kezem fogta, és még mindig csak ment egyenesen az úton. Jelenleg a szívem már a torkomban dobog, és nem tudok mit csinálni. Hirtelen elengedtem a kezét, és megfordultam. Tudtam.
- Min! - szólt utánam U-Kwon, de már farkasszemet néztem egy bizonyos farkassal, akit már messziről is ki tudnék szúrni, hogy ki az a személy.
- Nem tudsz békén hagyni minket egy percre sem? - üvöltöttem vele, mikor mindeni hátrafordult, és meglátták Krist.
- Min! Gyere onnan! - kiabált MinHyuk, és addigra már előttem is állt.
- MinHyuk! Kérlek! - mondtam az említett személynek.
- Hogy kerültél ide? Honnan tudtad, hogy itt vagyunk? - állt neki MinHyuk. Egy pillanatra Kris helyet váltott, és egy bokorban húzta meg magát, majd egy rendes emberi testben jött elő.
- Kedves MinHyuk. Nem én vagyok az egyetlen vérfarkas ebben a városban. Rajtam kívül még van 10 ember, és még kitudja. Szóval, ne húzd fel magad. - mondta Kris lenézően. - Nehogy azt hidd, hogy attól, hogy elszöktetek, most már békén is fogunk hagyni titeket. Tudom, hol laktok. Ja, és kislány! - nézett rám. - Kicsit hűvös volt a szobában igaz? - nevetett.
- Akkor azért volt hideg bent. Ők bejöttek a szobámon keresztül. Nem igaz, hogy nem vettétek észre. Mi van veletek? - néztem MinHyukra, akin láttam, hogy nem sok hiányzik, és felrobban.
- Szóval innen tudtad, hogy hol leszünk. Ti idáig követtetek? - kérdezte.
- Asszem. - nevetett megint. - Megvártuk, míg szépen lemegy a mise. Még én is megkönnyeztem. Komolyan. - majd kicsit alábbhagyott a vigyorral az arcán.
- Na és a társad? Ugyanis ő is a halál foglya lett. - kérdezte MinHyuk.
- Ugyan már! Mi nem tartunk ilyen nagy banzájt. El van rendezve a gyerek. - és még mindig mosolyog. Ennyire nem hatja meg, hogy egy társa meghalt?
- Úgy látom, téged ez nem hat meg. - mondta MinHyuk.
- Nem igazán. Van tőle fontosabb emberem is, ne aggódjatok. - mondta. - Deee.. igaz megijedtetek? Tudom, nem kell tagadni, mert láttam a kis csaj fejét, ahogy a kis barátjára tekintett, mikor meghallotta, hogy megérkeztem. Igaz? - nézett rám. - Most amúgy sem beszélgetni jöttem. Nem szeretem az ilyet. Essünk túl ezen MinHyuk. Most nincs itt rajtam kívül senki. Egyedül jöttem. - mondta.
- Azt hiszed, hogy perceken belül nem szedlek szét? 1 a 11 ellen. Te ezt most kajak elhitted? - mondta MinHyuk, majd egy szemöldökét felhúzta, jelezve, hogy az előtte álló ember szánalmas.
- Te meg azt hitted, hogy nem rendezek le 11 embert csak úgy? Szerinted mért én vagyok a vezér? Szórakozásból? - kérdezte.
- Na most húzzál el innen, és ne merészelj minket követni még egyszer. Nagyon meg fogod bánni. Úgyhogy a helyedben inkább meghúznám magam. - mondta MinHyuk, majd hátrapillantott, és rögtön sorakozott Taemin, Key, Onew, JongHyun, Kyung, P.O, U-Kwon, JaeHyo, Zico,és Taeil, engem pedig mindenki hátratuszkolt, hogy jó helyen vagyok én ott. Mintha őrök lennének, úgy felsorakoztak. Most az egyszer nem kezdtem el félni, mert 11 ember áll előttem, és engem véd. Nem nagyon figyeltem már a beszélgetésük, de azt vettem észre, hogy mint mindenki felnőtt ésszel gondolkozva, elindultak a maguk irányába. És megint megéreztem valaki kezét az enyémbe, és fel sem kellett nézzek, egyből tudtam, hogy U-Kwon. Igazából már le is nyugodtam, és a félelem is eltűnt, de mégis jó érzés volt, hogy valaki az én kezem fogja. A haza út rövidnek tűnt, mert elgondolkoztam ezen az egész helyzeten. Mindenki tudta, hogy Kris úgyis ide fog pofátlankodni, de azért felkészítettek a legrosszabbra is. Mikor hazaértünk mindenki fáradt volt, és a szobájában kötött ki. Én még gyorsan lezuhanyoztam, majd egy szál törölközőben indultam el a szobám felé.
Másnap reggel 10 órakor keltem, mert a tegnap este az teljesen lefárasztott. Lementem a konyhába, de akkor még senki nem volt kint. Összedobtam magamnak egy reggelit, és narancslevet öntöttem ki magamnak. Kyung lépett mellém.
- Jóóreggelt. - üdvözölt, majd levett egy poharat a polcról, és elém tartotta, hogy ő is kér, és öntsek neki.
- Jó reggelt. - mosolyogtam rá, majd öntöttem neki narancslevet. Leültünk az asztalhoz, és én elkezdtem enni a reggelim, ő pedig elkezdett kortyolgatni.
- Jól vagy? - kérdezte az előttem még a pohárt is felfalná személy.
- Persze. - mondtam, majd elmosolyodtam.
- Jó reggelt szépségem. - jött oda MinHyuk is majd leült mellém, és mindkettőnkre úgy nézett mintha egy hatalmas bűnt követtünk el. Mellesleg Kyungal egymással szembe ültünk, és keze teljesen közel volt az enyémhez. Majd le esett mit is gondol magában MinHyuk.
- Neeem, nem MinHyuk. Egyáltalán nem! - nevettem Minhyukra, és ő is elkezdett nevetni, majd a kezem gyorsan elvettem, és felálltam az asztaltól, hogy elmosom a tányért. Nekitámaszkodtam a konyhaszekrénynek, majd mélyen magamban elgondolkoztam a tegnapon és JongHyun viselkedésén. Amikor ott voltam, segített mindenben, akkor úgy éreztem, hogy a legjobb barátomnak számít, aztán tegnap este, mintha nem is léteztem volna. Nem szólt hozzám sem, és nem még egy pillantást sem vetett felém.
- Felmentem! - jelentettem be, majd fel is rohantam a lépcsőn. Mikor beértem a szobámba elővettem a telefonom, és tárcsáztam JongHyun számát. Nem kellett sokan várnom, már fel is vette.
- Szia Min! - köszönt.
- Szia JongHyun. Térjünk a tárgyra. Tegnap azt vettem észre, hogy annyira láthatatlan voltam a számodra. Amikor ott voltam, a legjobb barátomnak tartottalak, mert azt hittem, hogy tovább fog ez tartani, de amint láttam, nem jött össze a dolog, és tegnap a műsor után már nem volt alkalmam veled négyszemközt beszélni. Elmagyarázhatnád. - mondtam.
- A helyzet, hogy amikor megláttam, hogy U-Kwon fogja a kezed, már nem igazán számítottam semmire. Szóval inkább hagytalak titeket együtt. - mondta.
- De U-Kwon nem azért fogta a kezem, mert együtt vagyunk. Az csak egy dolog, hogy tetszik. - és hirtelen amikor ez a mondat kicsúszott a számon, hirtelen a szám elé tettem a kezem.
- Basszus. - suttogtam, és egyetlen reakciója, hogy kinyomta a telefont. Jelenleg most a föld alá süllyednék el, de ezt nem tehetem. Inkább elmegyek Krishez, és elfogatom magam, de úgy érzem, most már JongHyun nem hogy beszélni nem akar velem, már nem is akar látni. Felvettem valami jobb ruhát, a melegítő nadrágnál, és egy egyszerű pólónál, majd elindultam kifelé. A lépcsőn egyenesen le, és már a cipőt húztam.
- Hova, hova? - szólt utánam MinHyuk.
- Most elbújok a világ elől. - jelentettem ki, majd MinHyuk kérdőn nézett rám. A telefonom vettem elő megint, és HaNat csörgettem. Olyan ideges voltam, hogy legszívesebben most öngyilkos lennék, a kijelentéstől is. Hogy lehetek ilyen idióta? Hogy mondhattam ilyet ki? Elindultam a központ felé, hátha találkozok valakivel, de jelenleg semmi ismerős nem volt. Leültem egy parkban, és hívtam HaNa-t. Pár csörgés után fel is vette.
- Sziaa. - köszönt a telefonba, és a hangján az örömöt éreztem.
- Beszélnünk kell. Ide tudnál jönni a parkba, ahol találkoztunk? - kérdeztem, és közbe a lábamat kezdtem mozgatni.
- Persze, indulok. - mondta, majd lerakta a telefont. Ismét elment a délután azzal, hogy elmondtam HaNa-nak mindent, és néha a meglepődöttség tükröződött. A helyzet köztem és JongHyun között...már rosszabb nem is lehetne. Muszáj vagyok vele kezdeni valamit, mert tényleg úgy gondoltam, hogy a legjobb barátomat ismertem meg azalatt a 2 hét alatt, és most mintha egy villám csapott volna közénk. Mintha a sors nem ezt akarná. Mikor elköszöntem HaNa-tól, elindultam hazafelé, de valakibe belebotlottam.
- Bocsánat, mostanában szokásom mindenkibe belebotlani. - hajoltam meg előtte, és amikor ránéztem, az az érzés fogott el, hogy már láttam őt valahol.
- Semmi baj. Tudod ki vagyok, igaz? - nézett rám, és elengedett egy amolyan félmosolyt.
- Nem tudsz békén hagyni minket egy percre sem? - üvöltöttem vele, mikor mindeni hátrafordult, és meglátták Krist.
- Min! Gyere onnan! - kiabált MinHyuk, és addigra már előttem is állt.
- MinHyuk! Kérlek! - mondtam az említett személynek.
- Hogy kerültél ide? Honnan tudtad, hogy itt vagyunk? - állt neki MinHyuk. Egy pillanatra Kris helyet váltott, és egy bokorban húzta meg magát, majd egy rendes emberi testben jött elő.
- Kedves MinHyuk. Nem én vagyok az egyetlen vérfarkas ebben a városban. Rajtam kívül még van 10 ember, és még kitudja. Szóval, ne húzd fel magad. - mondta Kris lenézően. - Nehogy azt hidd, hogy attól, hogy elszöktetek, most már békén is fogunk hagyni titeket. Tudom, hol laktok. Ja, és kislány! - nézett rám. - Kicsit hűvös volt a szobában igaz? - nevetett.
- Akkor azért volt hideg bent. Ők bejöttek a szobámon keresztül. Nem igaz, hogy nem vettétek észre. Mi van veletek? - néztem MinHyukra, akin láttam, hogy nem sok hiányzik, és felrobban.
- Szóval innen tudtad, hogy hol leszünk. Ti idáig követtetek? - kérdezte.
- Asszem. - nevetett megint. - Megvártuk, míg szépen lemegy a mise. Még én is megkönnyeztem. Komolyan. - majd kicsit alábbhagyott a vigyorral az arcán.
- Na és a társad? Ugyanis ő is a halál foglya lett. - kérdezte MinHyuk.
- Ugyan már! Mi nem tartunk ilyen nagy banzájt. El van rendezve a gyerek. - és még mindig mosolyog. Ennyire nem hatja meg, hogy egy társa meghalt?
- Úgy látom, téged ez nem hat meg. - mondta MinHyuk.
- Nem igazán. Van tőle fontosabb emberem is, ne aggódjatok. - mondta. - Deee.. igaz megijedtetek? Tudom, nem kell tagadni, mert láttam a kis csaj fejét, ahogy a kis barátjára tekintett, mikor meghallotta, hogy megérkeztem. Igaz? - nézett rám. - Most amúgy sem beszélgetni jöttem. Nem szeretem az ilyet. Essünk túl ezen MinHyuk. Most nincs itt rajtam kívül senki. Egyedül jöttem. - mondta.
- Azt hiszed, hogy perceken belül nem szedlek szét? 1 a 11 ellen. Te ezt most kajak elhitted? - mondta MinHyuk, majd egy szemöldökét felhúzta, jelezve, hogy az előtte álló ember szánalmas.
- Te meg azt hitted, hogy nem rendezek le 11 embert csak úgy? Szerinted mért én vagyok a vezér? Szórakozásból? - kérdezte.
- Na most húzzál el innen, és ne merészelj minket követni még egyszer. Nagyon meg fogod bánni. Úgyhogy a helyedben inkább meghúznám magam. - mondta MinHyuk, majd hátrapillantott, és rögtön sorakozott Taemin, Key, Onew, JongHyun, Kyung, P.O, U-Kwon, JaeHyo, Zico,és Taeil, engem pedig mindenki hátratuszkolt, hogy jó helyen vagyok én ott. Mintha őrök lennének, úgy felsorakoztak. Most az egyszer nem kezdtem el félni, mert 11 ember áll előttem, és engem véd. Nem nagyon figyeltem már a beszélgetésük, de azt vettem észre, hogy mint mindenki felnőtt ésszel gondolkozva, elindultak a maguk irányába. És megint megéreztem valaki kezét az enyémbe, és fel sem kellett nézzek, egyből tudtam, hogy U-Kwon. Igazából már le is nyugodtam, és a félelem is eltűnt, de mégis jó érzés volt, hogy valaki az én kezem fogja. A haza út rövidnek tűnt, mert elgondolkoztam ezen az egész helyzeten. Mindenki tudta, hogy Kris úgyis ide fog pofátlankodni, de azért felkészítettek a legrosszabbra is. Mikor hazaértünk mindenki fáradt volt, és a szobájában kötött ki. Én még gyorsan lezuhanyoztam, majd egy szál törölközőben indultam el a szobám felé.
Másnap reggel 10 órakor keltem, mert a tegnap este az teljesen lefárasztott. Lementem a konyhába, de akkor még senki nem volt kint. Összedobtam magamnak egy reggelit, és narancslevet öntöttem ki magamnak. Kyung lépett mellém.
- Jóóreggelt. - üdvözölt, majd levett egy poharat a polcról, és elém tartotta, hogy ő is kér, és öntsek neki.
- Jó reggelt. - mosolyogtam rá, majd öntöttem neki narancslevet. Leültünk az asztalhoz, és én elkezdtem enni a reggelim, ő pedig elkezdett kortyolgatni.
- Jól vagy? - kérdezte az előttem még a pohárt is felfalná személy.
- Persze. - mondtam, majd elmosolyodtam.
- Jó reggelt szépségem. - jött oda MinHyuk is majd leült mellém, és mindkettőnkre úgy nézett mintha egy hatalmas bűnt követtünk el. Mellesleg Kyungal egymással szembe ültünk, és keze teljesen közel volt az enyémhez. Majd le esett mit is gondol magában MinHyuk.
- Neeem, nem MinHyuk. Egyáltalán nem! - nevettem Minhyukra, és ő is elkezdett nevetni, majd a kezem gyorsan elvettem, és felálltam az asztaltól, hogy elmosom a tányért. Nekitámaszkodtam a konyhaszekrénynek, majd mélyen magamban elgondolkoztam a tegnapon és JongHyun viselkedésén. Amikor ott voltam, segített mindenben, akkor úgy éreztem, hogy a legjobb barátomnak számít, aztán tegnap este, mintha nem is léteztem volna. Nem szólt hozzám sem, és nem még egy pillantást sem vetett felém.
- Felmentem! - jelentettem be, majd fel is rohantam a lépcsőn. Mikor beértem a szobámba elővettem a telefonom, és tárcsáztam JongHyun számát. Nem kellett sokan várnom, már fel is vette.
- Szia Min! - köszönt.
- Szia JongHyun. Térjünk a tárgyra. Tegnap azt vettem észre, hogy annyira láthatatlan voltam a számodra. Amikor ott voltam, a legjobb barátomnak tartottalak, mert azt hittem, hogy tovább fog ez tartani, de amint láttam, nem jött össze a dolog, és tegnap a műsor után már nem volt alkalmam veled négyszemközt beszélni. Elmagyarázhatnád. - mondtam.
- A helyzet, hogy amikor megláttam, hogy U-Kwon fogja a kezed, már nem igazán számítottam semmire. Szóval inkább hagytalak titeket együtt. - mondta.
- De U-Kwon nem azért fogta a kezem, mert együtt vagyunk. Az csak egy dolog, hogy tetszik. - és hirtelen amikor ez a mondat kicsúszott a számon, hirtelen a szám elé tettem a kezem.
- Basszus. - suttogtam, és egyetlen reakciója, hogy kinyomta a telefont. Jelenleg most a föld alá süllyednék el, de ezt nem tehetem. Inkább elmegyek Krishez, és elfogatom magam, de úgy érzem, most már JongHyun nem hogy beszélni nem akar velem, már nem is akar látni. Felvettem valami jobb ruhát, a melegítő nadrágnál, és egy egyszerű pólónál, majd elindultam kifelé. A lépcsőn egyenesen le, és már a cipőt húztam.
- Hova, hova? - szólt utánam MinHyuk.
- Most elbújok a világ elől. - jelentettem ki, majd MinHyuk kérdőn nézett rám. A telefonom vettem elő megint, és HaNat csörgettem. Olyan ideges voltam, hogy legszívesebben most öngyilkos lennék, a kijelentéstől is. Hogy lehetek ilyen idióta? Hogy mondhattam ilyet ki? Elindultam a központ felé, hátha találkozok valakivel, de jelenleg semmi ismerős nem volt. Leültem egy parkban, és hívtam HaNa-t. Pár csörgés után fel is vette.
- Sziaa. - köszönt a telefonba, és a hangján az örömöt éreztem.
- Beszélnünk kell. Ide tudnál jönni a parkba, ahol találkoztunk? - kérdeztem, és közbe a lábamat kezdtem mozgatni.
- Persze, indulok. - mondta, majd lerakta a telefont. Ismét elment a délután azzal, hogy elmondtam HaNa-nak mindent, és néha a meglepődöttség tükröződött. A helyzet köztem és JongHyun között...már rosszabb nem is lehetne. Muszáj vagyok vele kezdeni valamit, mert tényleg úgy gondoltam, hogy a legjobb barátomat ismertem meg azalatt a 2 hét alatt, és most mintha egy villám csapott volna közénk. Mintha a sors nem ezt akarná. Mikor elköszöntem HaNa-tól, elindultam hazafelé, de valakibe belebotlottam.
- Bocsánat, mostanában szokásom mindenkibe belebotlani. - hajoltam meg előtte, és amikor ránéztem, az az érzés fogott el, hogy már láttam őt valahol.
- Semmi baj. Tudod ki vagyok, igaz? - nézett rám, és elengedett egy amolyan félmosolyt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése