5. rész

- Bocsánat. - hajoltam meg előtte, majd a táskát próbáltam felvenni.
- Hagyd csak. Segítek. - mondta, majd felvette, és a kezembe adta.
- Köszönöm. - hajoltam meg megint, és mikor megláttam, hogy kibe botlottam bele, szóhoz nem tudtam jutni. Amikor kezembe adta a táskát, akkor tudtam csak belenézni a szemébe. Gyönyörű szép gesztenyebarna szemei, rövidkés sötét bordós színű haj. Sosem találkoztam még vele, de a Block B-n kívül, ő a második kedvenc bandámban rapper. 

- Minden rendben? - zökkentett ki gondolataimból.
- Persze.....Hogyne. - mondtam tagoltan. Minden perc megállt, és mintha a földhöz lettem volna szegezve, meg sem tudtam mozdulni.
- Elkísérjelek egy darabig? Merre laksz? Sosem láttalak még. - kezdte a beszélgetést, majd elindult, és én mentem utána.
- Most jelenleg itt lakok, mert a testvérem a Block B táncosa, és énekese. Azért nem láttál, még mert egyrészt ez a város hatalmas, és sosem találkozik az ember ilyen személlyel, mint te vagy. Másrészt viszont, folynak az események. - meséltem.
- Ki a testvéred? U-Kwon, vagy B-Bomb? - kérdezte. - Csak mert mindketten énekelnek, és táncolnak.
- B-Bomb. - válaszoltam. - U-Kwon... - kezdtem, de a mondat másik részét, már nem tudtam kiegészíteni.
- U-Kwon? - kérdezett. - Nem talán tetszik?
- Áááh. - mondtam, majd elnevettem magam. Jelenleg a BtoB rapperével sétálgatok Szöül utcáin. Mivel teljesen elkísér, én mondtam neki az utat, hogy merre menjünk, aztán valahol meg - meg álltunk, ha nevetésre került a sor. Az idő gyorsabban telik, mikor valaki társaságban van, és ez a társaság felemelő. Reggel óta kint vagyok, találkoztam egy lánnyal, akit hamar meg is kedveltem, pedig csak egyszer beszéltem vele. Aztán most MinHyuk. Ez a nap már jobb nem is lehetne. A telefon csörgése figyelmeztetett, hogy sietnem kellene haza.
- Min! Minden rendben? Már elég régóta kint vagy. - szólt a telefonba MinHyuk aggódva.
- Minden oké, csak találkoztam egy - két emberrel. És egy fiú haza is kísér. Nem mondom meg ki az. Majd meglátod. - mondtam.
- Jó, csak tudod.... Minho. - célzott a pontos személyre, amire én pokerface-el figyeltem magam elé, és könnyek gyűltek a szemembe. A srác, és HaNa teljesen elterelték a figyelmem, és egyszer nem jutott eszembe Minho. Nem válaszoltam MinHyuknak, hanem letettem a telefont,
- Baj van? - nézett rám a rapper, amint meglátta, hogy könnyek kezdtek folyni a szememből.
- Az egyik barátom, a barátunk meghalt. Tegnap este. - mondtam.
- Részvétem. Sajnálom. Gyere ide. - húzott oda magához, majd melegséget éreztem, amikor megölelt. A könnyeim már patakokban folytak, és egyre csak Minho-n járt a fejem. Miért kellett ez nekem? Most ha nem jöttem volna el, nem lett volna semmi probléma. Kris, és MinHyuk pedig elintézték volna ketten. Ha nem jöttem volna, talán Minho még élne. De neeem, nekem feltétlen jönni kellett, és tönkre kellett mindent tenni. Most magam hibáztatom mindenért. Még lassan azt is megbánom, hogy megszülettem.
- Na gyere, menjünk. - engedett el, és elindultunk. Az utat csendbe tettük meg, egyikőnk sem szólt a másikhoz. Mikor megérkeztünk, MinHyuk nem akart most minket zavarni, így hamar elindult visszafelé. Ahogy beléptem a házba, P.O jött oda, hogy először menjek egyek valamit, és utána beszélünk. Senki nem volt lent, mindenki a szobájában volt. MinHyuk sem jött elő, valószínűleg nem hallotta, hogy megérkeztem. Ami a táska mélyén volt, kipakoltam, majd ami a hűtőbe való volt, azt betettem, a többi cuccot pedig oda, ahová tartozik. Az ebédnek mondható vacsora - amit ma kihagytam 2 ember miatt is - egy gyorsan összedobott szendvicsből állt. Mikor elmosogattam, első irány a szoba volt, majd MinHyuk szobája.
- Fel sem tűnik, hogy megjöttem? - rontottam be, majd leültem az ágy szélére.
- Hát nem. Ilyen csendbe voltál? - kérdezte.
- P.O köszöntött először, azzal, hogy először egyek, aztán majd összeülünk a halban. - mondtam.
- Bocsánat szívecském. - mondta, majd megölelt. - Miért ilyen csendes mindenki? Minho.....szóval.....hol van? - kérdeztem félénken.
- Onewék elvitték magukkal. Ma este fogjuk temetni. Senki nem tudhat róla. Senki, és azt sem, hogy hová temetjük. Mert az a hely, ahová fogjuk, az nem a temető lesz. - mondta. - A virágok a kocsiban vannak. Ne hatalmas virágra gondolj, hanem egy kis egyszerűre. Amit szeretnél majd átadni neki, azt hozd magaddal. A kép az Ziconál van. - vezetett le mindent sorba.
- Értem. Akkor megyek is a szobámba. De nem tudok mit adni neki, mert csak 2 hétig voltam vele egy házba, de akkor sem beszélgettünk sokat. - mondtam.
- Jó, akkor nem kell adnod semmit, de virágot feltétlen. - mondta.
- Azt gondoltam. - válaszoltam, majd kimentem a szobából.
- 10 perc múlva lent legyél! - kiabált utánam testvérem. A szobámban az ablak tárva nyitva, és nagyon hideg volt. Valószínű, mert az ablak ajtó nyitva volt, plusz a huzat. Összepakoltam a szobába, majd elindultam a fürdőszoba felé. Lezuhanyoztam, majd felvettem egy fekete nadrágot, és egy fekete felsőt. Nagyon nem szeretem a feketét, amolyan depis szín. Mikor rendbe tettem magam, elindultam a nappali felé. Láttam, hogy már mindenki kint ül, és engem vár.

- Mondom 10 perc. - kötött belém MinHyuk, mire én csak legyintettem, majd leültem U-Kwon mellé a kanapéra, mivel már csak ott volt hely. 

- Szóval. - kezdte a leader, és rámnézett. - A hely, ahová temetjük, az nem a temető, hanem a városon kívül, egy eldugott hely. Majd szorosan mellettünk legyél, mert még Kris ott is felbukkanhat. Nem arra fogunk menni, amerre ők vannak, ezért se aggódj,de tudod, hogy Kris mindig is egy érdekes ember volt. A lényeg. A virágok a kocsiban vannak, ha valamit átszeretnél neki adni, akkor csak nyugodtan. Ha nem, akkor is virágot feltétlen. Nem sokára indulunk. Egy félóra. Szedd össze magad. Ez az utolsó este, hogy látni fogod. A könnyeidet is nyugodtan engedd csak el. Nem te leszel szerintem egyedül. Először elmegyünk Onwehoz, és onnan megyünk csak. Ott is megbeszélünk mindent. Hm..? Kérdés? - fejezte be mondandóját, és láttam rajta, hogy már ő sem nagyon bír beszélni. Legszívesebben elkezdene ordibálni, és mindent szétverne idegességében, de ő inkább az erősebbik énjét mutatja. Mivel senkinek semmi kérdése, csak ültünk tovább szótlanul. Először én álltam fel, és mentem a szobámba. Ledőltem az ágyra, és bámultam a plafont. Eszembe jutott Zico egy mondata, hogy: " Ez az utolsó este, hogy látni fogod." . A könnyek megint csak elkezdtek gyűlni a szememben, de most nem sírhattam el magam. Még nincs itt az ideje. Az ajtón kopogást hallottam, majd egy "Gyere" -vel elintéztem az egészet. A személy U-Kwon volt. Felültem, és meg sem tudtam szólalni.
- Nem tudok most mit mondani. - mondtam. - Nem akarom ezt. Nem akarom, hogy Minhot eltemessük. Nem akartam, hogy ez legyen. Tudom, hogy minden miattam van, mert idejöttem. Ha nem jöttem volna, talán még élne. - mondtam, és ismét a fránya könnyek.
- Nem miattad van. Ne okold magad. Mi csak örülünk annak, hogy eljöttél. Kris hibája minden. Kris avatkozik bele az életünkbe. - próbált nyugtatni, de valahogy nem jött össze.
- Gyertek! - hallottam valaki kiáltását, és elindultunk lefelé. Nagy levegőt vettem, és a lépcsőn is sikeresen lementem. A fekete cipőt mindig is utáltam, de most nagyon muszáj. Fekete bőrkabát, fekete nadrág, fekete felső, fekete cipő...tényleg kiakasztó. A kocsihoz érve, U-Kwon nyitotta az ajtót, majd be is ültem középre. Két oldalamon U-Kwon, és drága testvérem ült. A temetés után még 10 percig kint álltunk, majd Onew elindult kifelé a helyről, mi pedig utána. Mindenki szó nélkül, egyenesen az autók felé. Mi leghátul mentünk U-Kwonnal, amikor az egyik bokorból előjött valaki, vagy esetleg valami. Nem mertem hátranézni, pedig tudtam nagyon jól, hogy megint itt vannak. Ránéztem U-Kwonra, és láttam rajta, hogy ő is tudja már, de nem állt meg. Kezemet egy pillanatra szorosan összenyomta, jelezve, hogy tudja, és ne féljek. Hogy ne féljek, mikor leghátul vagyunk, és mindenki előttünk megy nem sejtve semmit. U-Kwon még mindig csak kezem fogta, és még mindig csak ment egyenesen az úton. Jelenleg a szívem már a torkomban dobog, és nem tudok mit csinálni. Hirtelen elengedtem a kezét, és megfordultam. Tudtam.

- Min! - szólt utánam U-Kwon, de már farkasszemet néztem egy bizonyos farkassal, akit már messziről is ki tudnék szúrni, hogy ki az a személy.
- Nem tudsz békén hagyni minket egy percre sem? - üvöltöttem vele, mikor mindeni hátrafordult, és meglátták Krist.
- Min! Gyere onnan! - kiabált MinHyuk, és addigra már előttem is állt.
- MinHyuk! Kérlek! - mondtam az említett személynek.
- Hogy kerültél ide? Honnan tudtad, hogy itt vagyunk? - állt neki MinHyuk. Egy pillanatra Kris helyet váltott, és egy bokorban húzta meg magát, majd egy rendes emberi testben jött elő.
- Kedves MinHyuk. Nem én vagyok az egyetlen vérfarkas ebben a városban. Rajtam kívül még van 10 ember, és még kitudja. Szóval, ne húzd fel magad. - mondta Kris lenézően. - Nehogy azt hidd, hogy attól, hogy elszöktetek, most már békén is fogunk hagyni titeket. Tudom, hol laktok. Ja, és kislány! - nézett rám. - Kicsit hűvös volt a szobában igaz? - nevetett.
- Akkor azért volt hideg bent. Ők bejöttek a szobámon keresztül. Nem igaz, hogy nem vettétek észre. Mi van veletek? - néztem MinHyukra, akin láttam, hogy nem sok hiányzik, és felrobban.
- Szóval innen tudtad, hogy hol leszünk. Ti idáig követtetek? - kérdezte.
- Asszem. - nevetett megint. - Megvártuk, míg szépen lemegy a mise. Még én is megkönnyeztem. Komolyan. - majd kicsit alábbhagyott a vigyorral az arcán.
- Na és a társad? Ugyanis ő is a halál foglya lett. - kérdezte MinHyuk.
- Ugyan már! Mi nem tartunk ilyen nagy banzájt. El van rendezve a gyerek. - és még mindig mosolyog. Ennyire nem hatja meg, hogy egy társa meghalt?
- Úgy látom, téged ez nem hat meg. - mondta MinHyuk.
- Nem igazán. Van tőle fontosabb emberem is, ne aggódjatok. - mondta. - Deee.. igaz megijedtetek? Tudom, nem kell tagadni, mert láttam a kis csaj fejét, ahogy a kis barátjára tekintett, mikor meghallotta, hogy megérkeztem. Igaz? - nézett rám. - Most amúgy sem beszélgetni jöttem. Nem szeretem az ilyet. Essünk túl ezen MinHyuk. Most nincs itt rajtam kívül senki. Egyedül jöttem. - mondta.
- Azt hiszed, hogy perceken belül nem szedlek szét? 1 a 11 ellen. Te ezt most kajak elhitted? - mondta MinHyuk, majd egy szemöldökét felhúzta, jelezve, hogy az előtte álló ember szánalmas.
- Te meg azt hitted, hogy nem rendezek le 11 embert csak úgy? Szerinted mért én vagyok a vezér? Szórakozásból? - kérdezte.
- Na most húzzál el innen, és ne merészelj minket követni még egyszer. Nagyon meg fogod bánni. Úgyhogy a helyedben inkább meghúznám magam. - mondta MinHyuk, majd hátrapillantott, és rögtön sorakozott Taemin, Key, Onew, JongHyun, Kyung, P.O, U-Kwon, JaeHyo, Zico,és Taeil, engem pedig mindenki hátratuszkolt, hogy jó helyen vagyok én ott. Mintha őrök lennének, úgy felsorakoztak. Most az egyszer nem kezdtem el félni, mert 11 ember áll előttem, és engem véd. Nem nagyon figyeltem már a beszélgetésük, de azt vettem észre, hogy mint mindenki felnőtt ésszel gondolkozva, elindultak a maguk irányába. És megint megéreztem valaki kezét az enyémbe, és fel sem kellett nézzek, egyből tudtam, hogy U-Kwon. Igazából már le is nyugodtam, és a félelem is eltűnt, de mégis jó érzés volt, hogy valaki az én kezem fogja. A haza út rövidnek tűnt, mert elgondolkoztam ezen az egész helyzeten. Mindenki tudta, hogy Kris úgyis ide fog pofátlankodni, de azért felkészítettek a legrosszabbra is. Mikor hazaértünk mindenki fáradt volt, és a szobájában kötött ki. Én még gyorsan lezuhanyoztam, majd egy szál törölközőben indultam el a szobám felé.
Másnap reggel 10 órakor keltem, mert a tegnap este az teljesen lefárasztott. Lementem a konyhába, de akkor még senki nem volt kint. Összedobtam magamnak egy reggelit, és narancslevet öntöttem ki magamnak. Kyung lépett mellém.
- Jóóreggelt. - üdvözölt, majd levett egy poharat a polcról, és elém tartotta, hogy ő is kér, és öntsek neki.
- Jó reggelt. - mosolyogtam rá, majd öntöttem neki narancslevet. Leültünk az asztalhoz, és én elkezdtem enni a reggelim, ő pedig elkezdett kortyolgatni.
- Jól vagy? - kérdezte az előttem még a pohárt is felfalná személy.
- Persze. - mondtam, majd elmosolyodtam.
- Jó reggelt szépségem. - jött oda MinHyuk is majd leült mellém, és mindkettőnkre úgy nézett mintha egy hatalmas bűnt követtünk el. Mellesleg Kyungal egymással szembe ültünk, és keze teljesen közel volt az enyémhez. Majd le esett mit is gondol magában MinHyuk.
- Neeem, nem MinHyuk. Egyáltalán nem! - nevettem Minhyukra, és ő is elkezdett nevetni, majd a kezem gyorsan elvettem, és felálltam az asztaltól, hogy elmosom a tányért. Nekitámaszkodtam a konyhaszekrénynek, majd mélyen magamban elgondolkoztam a tegnapon és JongHyun viselkedésén. Amikor ott voltam, segített mindenben, akkor úgy éreztem, hogy a legjobb barátomnak számít, aztán tegnap este, mintha nem is léteztem volna. Nem szólt hozzám sem, és nem még egy pillantást sem vetett felém.
- Felmentem! - jelentettem be, majd fel is rohantam a lépcsőn. Mikor beértem a szobámba elővettem a telefonom, és tárcsáztam JongHyun számát. Nem kellett sokan várnom, már fel is vette.
- Szia Min! - köszönt.
- Szia JongHyun. Térjünk a tárgyra. Tegnap azt vettem észre, hogy annyira láthatatlan voltam a számodra. Amikor ott voltam, a legjobb barátomnak tartottalak, mert azt hittem, hogy tovább fog ez tartani, de amint láttam, nem jött össze a dolog, és tegnap a műsor után már nem volt alkalmam veled négyszemközt beszélni. Elmagyarázhatnád. - mondtam.
- A helyzet, hogy amikor megláttam, hogy U-Kwon fogja a kezed, már nem igazán számítottam semmire. Szóval inkább hagytalak titeket együtt. - mondta.
- De U-Kwon nem azért fogta a kezem, mert együtt vagyunk. Az csak egy dolog, hogy tetszik. - és hirtelen amikor ez a mondat kicsúszott a számon, hirtelen a szám elé tettem a kezem.
- Basszus. - suttogtam, és egyetlen reakciója, hogy kinyomta a telefont. Jelenleg most a föld alá süllyednék el, de ezt nem tehetem. Inkább elmegyek Krishez, és elfogatom magam, de úgy érzem, most már JongHyun nem hogy beszélni nem akar velem, már nem is akar látni. Felvettem valami jobb ruhát, a melegítő nadrágnál, és egy egyszerű pólónál, majd elindultam kifelé. A lépcsőn egyenesen le, és már a cipőt húztam.
- Hova, hova? - szólt utánam MinHyuk.
- Most elbújok a világ elől. - jelentettem ki, majd MinHyuk kérdőn nézett rám. A telefonom vettem elő megint, és HaNat csörgettem. Olyan ideges voltam, hogy legszívesebben most öngyilkos lennék, a kijelentéstől is. Hogy lehetek ilyen idióta? Hogy mondhattam ilyet ki? Elindultam a központ felé, hátha találkozok valakivel, de jelenleg semmi ismerős nem volt. Leültem egy parkban, és hívtam HaNa-t. Pár csörgés után fel is vette.
- Sziaa. - köszönt a telefonba, és a hangján az örömöt éreztem.
- Beszélnünk kell. Ide tudnál jönni a parkba, ahol találkoztunk? - kérdeztem, és közbe a lábamat kezdtem mozgatni.
- Persze, indulok. - mondta, majd lerakta a telefont. Ismét elment a délután azzal, hogy elmondtam HaNa-nak mindent, és néha a meglepődöttség tükröződött. A helyzet köztem és JongHyun között...már rosszabb nem is lehetne. Muszáj vagyok vele kezdeni valamit, mert tényleg úgy gondoltam, hogy a legjobb barátomat ismertem meg azalatt a 2 hét alatt, és most mintha egy villám csapott volna közénk. Mintha  a sors nem ezt akarná. Mikor elköszöntem HaNa-tól, elindultam hazafelé, de valakibe belebotlottam.
- Bocsánat, mostanában szokásom mindenkibe belebotlani. - hajoltam meg előtte, és amikor ránéztem, az az érzés fogott el, hogy már láttam őt valahol.
- Semmi baj. Tudod ki vagyok, igaz? - nézett rám, és elengedett egy amolyan félmosolyt. 

4. rész

*MinHyuk szemszöge*

Egy hét telt el azóta, hogy Min eltűnt. Semmi változás nem volt az életemben. Csak vártam, és vártam. Elindulni egyedül nem akartam, azóta hogy találkoztam Krisel. Kitudja, mit csinál Minnel.
- Haver! Ne gondolkozz annyit! Minden rendben! - jött oda  U-Kwon, és próbált felvidítani.
- Örülök, hogy ilyen jó kedved van. Nekem csak Minen jár a fejem. Semmi másra nem tudok most gondolni. De kösz, hogy megpróbáltad. - mondtam, és vállon veregettem.
- Minthogy csinálnánk most valamit. Most úgyse fog bekopogtatni az ajtón, hogy megjött. - mondta. - Nem csináltunk a héten semmit. Még táncpróbára se mentünk el. Kajak itthon ülünk, és várunk a jelre.
- Nem fogok neked most itt leállni táncikálni, amikor a testvéremet elvitte ez a nyomorult. - mondtam, majd felálltam és felmentem a szobámba. A laptopot a kezembe vettem, és elkezdtem nézegetni a e-mailt. Rengeteg levél csak anyutól. Senki mástól. A sok kérdések, hogy hol van Min, mikor fogom hazahozni, meg felhívhatnám őket és stb. Hogy tudnám most őket felhívni, mikor ilyen szar helyzetben vagyok. Nem tudom nekik megmondani, hogy Kris épp elvitte magával, és kitudja mit csinál vele. Azt se tudja ki az a Kris. Nem fogok most neki mesélni. Lezártam a laptopot, és elmentem lezuhanyozni, mivel már este 8 óra van, és míg elkészülök a lefekvéshez az nálam 2 óra. Nos, 2 óra múlva már az ágyat nyomtam, és gondolkoztam erősen, hogy kellene elhozni Mint szó nélkül. De az sehogy se jön össze. 10 perc múlva már el is aludtam. Reggel 6:30 volt amikor felébredtem. Sehogy sem tudtam visszaaludni, így feladtam, és levánszorogtam a konyhába valami nasiért. Hallottam, hogy fent csörgött a telefonom, de lusta voltam felmenni érte. Egy szobába aludtam U-Kwonnal, aki már fentről kiabált, hogy menjek már és vegyem fel a telefont, különben kihajítja az ablakon. Nagy nehezen felmentem, és láttam a kijelzőn, hogy Key az.
- Cső. Mit akarsz ilyen korán?  - vettem fel, majd elindultam le a lépcsőn, hogy U-Kwont ne zavarjam.
- Itt van Min. Asszem ide kellene gyere. JongHyun összefutott vele, és elhozta haza. - mondta, majd úgy elkezdett verni a szívem, hogy a lépcsőn hirtelen megbotlottam, és majdnem estem egyet.
- Komolyan? - kérdeztem, és még mindig nem hittem el. - Délután megyek, és hozom haza. - mondtam, majd leraktam a telefont. Sokkal jobb lett a kedvem. De hogy miért délutánt mondtam, nem tudom, de már mindegy. Délután megyek.
- Onewéknél van Min! - rontottam be a szobába Zicohoz, ezzel felkeltve őt.
- Yaaa! Nem látod mennyi az idő? - ébredezett Zico. - Na húzzál ki! Majd megbeszéljük, ha felkeltem! Na húzzál! - mondta, majd egy párnával dobott meg, de leszartam, és inkább kimentem. Már teljesen jó kedvem volt, ezért mindenki szobájába benyitottam, és mindenkinek egyesével elmondtam, mire mindenkinek körülbelül az volt a válasz, ami Ziconak. Zico se bírta sokáig, mert ő is már kint volt a konyhába.
- Akkor most már mondhatom? - kérdeztem tőle, és rátámaszkodtam az asztalra.
- Mondjad. - mondta, majd leült az asztalhoz.
- Szóval Key telefonált az előbb. Illetve nem az előbb, mert már rég fent vagyok. És ott van Min náluk. Szóval délután megyek érte, és hozom haza. - mondtam nagy mosollyal az arcomon.
- Látom, most már jobb a kedved. Ha akarod, megyek veled. - ajánlotta fel, de inkább megyek egyedül. Nem akarom, hogy valaki jöjjön. Nem tudom miért, de most akkor is egyedül megyek. Délután rendbe tettem magam, lezuhanyoztam, magamra vettem egy zöld kockás inget, és egy fekete nadrágot, majd az előtérbe felhúztam a converse cipőm, és indultam is. Az út körülbelül egy fél óra. Direkt mentem gyalog, hogy kicsit lenyugodjak, mert idegesnek érzem magam. Vert a szívem, és remegtem. De nem tudom miért. Talán nekem fog állni valamiért, vagy egyszerűen nem tudom. Mikor odaértem becsengettem, és Key nyitott ajtót.
- Csááá! - mondta nagy vigyorral az arcán.
- Hol van? Azt mondtad JongHyun ide hozta.
- Ááááh! Csak beszívattunk! Nincs itt. Mi is örültünk volna, ha elhozta volna JongHyun. De nem így lett. - mondta, majd elkezdett ütögetni.
- Na ne szórakozz! Min! - kiabáltam fel, de semmi válasz nem jött. Elindultam fel a lépcsőn, hogy megkeressem. Tudom, hogy itt van. Ilyen hülyeséggel, nem szoktak szívatni. Be akartam nyitni a fürdőszobába, de csak JongHyun volt bent. Minden egyes szobába benyitottam, hátha megtalálom, de tényleg semmi. Nem hiszem, hogy idehívtak a semmiért. Nem kerestem tovább, szóval lementem és elhúztam a csíkot. Key csak lesett utánam, de nem érdekel. Most felidegesítettek még jobban. Eljöttem a semmiért. Nem hiszem el. Hazafelé már szinte futottam az idegességtől. Mikor hazaértem, mindenki várta, hogy jövök Minnel.
- Ez gyors volt. Hol van Min? - kérdezte Zico.
- Amint látod, nincs itt. - mondtam, majd felrohantam a szobába, és becsaptam az ajtót magam után. Kulccsal is bezártam, hogy most senki ne zavarjon, még U-Kwon se, pedig egy szobában vagyunk, most nem jöhet be, nem érdekel.
- Yaaa! Engem engedj be! - kiabálta az ajtó túl oldaláról U-Kwon, de meg sem mozdultam. 10 percbe telt mire lenyugodtam, aztán elmentem lezuhanyozni, majd lefeküdtem. U-Kwon is csatlakozott hozzám.
- Nem volt ott? - kérdezte.
- Nem. Key csak beszívatott. De nem értem, hogy miért tette. Nem csinálna ilyet szerintem. Biztos, hogy ott volt, csak elbújt vagy nem akart velem találkozni. - válaszoltam neki.
- Akkor lehet tényleg nem volt ott. - mondta.
- Mindegy, jó éjt! - mondtam, és elhelyezkedtem az ágyon, és rögtön el is aludtam. Az éjszaka közepén arra keltem fel, hogy betört az egyik ablak a földszinten. Felkeltem, és indultam is le megnézni, hogy mi történt. Mindenki felkelt rá, mert a csapat többi tagja a földszinten állt, és néztek az összetört ablak felé.
- Mi történt? - kérdeztem.
- Látod! Betörte valaki az ablakot! - válaszolt Zico. Hirtelen egy másik ablak is betört, amire mindenki felfigyelt természetesen, és mindenki fordult 180 fokot.
- Mi a..? - kérdeztem, majd egy vérfarkas jelent meg előttünk. Elindult felénk, mi pedig hátráltunk.
- Kris. - suttogtam magamnak, és hirtelen nekem esett. Rám ugrott, én pedig alig kaptam levegőt. Utána jött a többi vérfarkas, és a csapat többi tagjának estek neki. Megijedtem. Próbáltam minden erőmmel vele szembe szállni, de már csak azt vettem észre, hogy elgyengültem, és a földre zuhantam.
Egy ismeretlen szobában ébredtem másnap reggel. Egyedül voltam. Rettenetesen fájt a fejem. Egy üres szobában voltam, ahol csak egy ágy volt, semmi más.
- Hol van Min? - jött be Kris a szobába.
- Honnan tudjam? Nem te voltál, aki idehozta? Vagy honnan tudjam, hogy hova vitted. - mondtam.
- Ugyanebbe a szobába volt, de megszökött. - mondta.
- Megszökött? - kérdeztem vissza.
- Igen. Próbáltunk utána menni, vagy megkeresni, de túlságosan gyors volt. - mondta.
- Gyors volt? - kérdeztem, és elkezdtem reménykedni, hogy nem lesz vámpír.
- Miért egyedül vagyok a szobába? Hol van Zico, U-Kwon és a többi? - kérdeztem rá, de fordult egyet, és válasz nélkül kiment.
- Yaaa!!! - kiabáltam utána, de meg se hallotta.
2 hét telt el azóta, hogy be vagyok ide zárva. Csak délben hozták a kaját, de mintha a börtönben ülnék, olyan érzésem van.


*Min szemszöge*

Most nem fordulhatok vissza, akármennyire is félek. Tudnom kell, hogy MinHyukkal mi van.
- Örülök, hogy újra látlak.- szólalt meg valaki a hátam mögött. Nem mertem megfordulni, pedig tudtam, hogy Kris az. De túl kell legyek rajta.
- Én nem! - mondtam.
- Mi az? Egyedül nem tudsz eljönni? Segítség is kell? - kérdezte.
- Csak nem akartam egyedül jönni. - válaszoltam. - Hol van? Mi történt vele? - kérdeztem.
- Ne aggódj miatta. Semmi baja nincs! Még... - mondta, és láttam, hogy nem vagyunk egyedül. A többiek is itt voltak, csak nem ember formában, hanem mint vérfarkasok. Megijedtem, mert akkor most minket is elfognak fogni. De nem érdekelt, mert MinHyukért bármit.
- Ha elfogsz! Akkor légyszíves MinHyukhoz rakj be! Beszélni akarok vele, és amúgy sem szeretnék egyedül lenni. De őket viszont engedd el! - mondtam, és mutattam a többiekre, akik velem voltak.
- Nem! Engem is vigyél vele! - szólalt meg JongHyun.
- Hé! Mentsd az életed! - mondtam JongHyunnak, akit nem érdekelt, akkor is velem akart jönni. Édes, meg minden, de, nem akarom, hogy baja legyen.
- Kérlek! Ha titeket elenged, menjetek! Nem kell félteni engem. - mondtam, de már megint a földön kötöttem ki. Unom a folyamatos hipnotizálást. Máshogy nem tud elvinni, csak így?
- Min! Ébredj! - keltett MinHyuk. Én egy mozdulattal öleltem meg őt, és a könnyeim kezdtek el folyni, de muszáj vagyok türtőztetni magam. Nem szabad sírnom. Erősnek kell lennem! Vagy legalább erősnek kell mutatnom magam.
- Úgy örülök, hogy minden rendben van veled! - mondtam, és még mindig öleltem.
- Hol voltál? Mondta Kris, hogy elszöktél. - mondta, és elengedett.
- Nos... izéé... Az van, hogy igen, elszöktem. És mikor a városba értem, tényleg találkoztam JongHyunnal, és tényleg elvitt hozzájuk, és tényleg ott voltam. Bent voltam JongHyunnal a fürdőbe. Én mondtam neki, hogy segítsen, mert nem tudom miért, de nem akartam veled beszélni. Ne is kérdezd, de tényleg nem tudom. - mondtam, majd eltakartam két kezemmel az arcom, hogy ne is lásson.
- Miért nem akartál velem beszélni? - kérdezte, majd elvette kezem az arcomtól.
- A helyzet, hogy elmondtott Kris mindent. Hogy vámpírok vagytok. Mindenki. És addig nem akartam veled beszélni, míg teljesen fel nem fogtam. Aztán mikor eltelt 2 hét, mondtam JongHyunnak, hogy menjünk el hozzátok, és most már ott maradok, nem voltatok otthon, tudtam, hogy baj van. Ezért kerestelek most itt. Nem bánom, hogy Kris bezárt megint, csak veled legyek. Most már, tudom, hogy vámpír vagy, és csak nem fogsz bántani. - mondtam.
- Sajnálom, hogy nem mondtam el. Tudom, hogy el kellett volna, de még nem voltam kész. - mondta, majd megölelt. - Minden rendben lesz. De azt tudjad, hogy a vámpírok, és a vérfarkasok sose voltak jóban. És mindig bántottuk egymást, mindig voltak közöttünk harcok. De ilyen még sosem volt, hogy elrabolt volna minket, de ezek szerint most veled akarnak minket bántani, hogy itt vagy. De esküszöm, hogy ha valami bajod lesz, meghalnak.
- Megoldjuk ketten MinHyuk. Szeretlek, és én sem szeretném, hogy bajod legyen. - mondtam, majd megint megöleltem, de berontott megint Kris.
- Örülök, hogy kibékültetek. Hoztam nektek valakit. - mondta, és szó szerint behajította JaeHyot a szobába, aki a földre esett.
- És Onewék? - kérdeztem Kristől.
- Jó helyen. - mondta, majd kiment a szobából.
- JaeHyo! Mi történt? - kérdezte MinHyuk, JaeHyo pedig alíg bírt felállni. Minden próbálkozásnál összeesett.
- Próbáltam elszökni innen, de nekem nem jött úgy össze mint Minnek. - mondta.
- Gyere, állj fel. - segített Minhyuk JaeHyonak.
- Én sem értettem, miért tudtam olyan gyorsan futni. - mondtam. Megint itt vagyok. Megint ugyanitt, ebben a szobában. A semmiben. De legalább már nem egyedül. Nem tudom meddig leszünk itt, de már unom, hogy folyamatosan elhoznak minket ide.
- Fáradt vagyok. Aludhatok nyugodtan? - kérdeztem MinHyukot.
- Persze. Gyere, feküdj le! - mondta, majd lefeküdtem az egyetlen ágyra, ami bent volt a szobában, és rögtön el is aludtam. Álmodtam. Álmomban MinHyuk és Kris egymásnak esett, és Kris megölte MinHyukot. Aztán engem is megtámadott, de én meg tudtam ölni valami oknál fogva. Odaszaladtam MinHyukhoz, akinek a teste vérrel volt áztatva. Elkezdtem sírni, majd kiabálni a nevét, de minden kihatott, és MinHyuk ébresztett fel álmomból.
- Min! Min! Kelj fel! Nincs semmi baj! Miért sírsz? - keltett, és csak a könnyeimet tudtam letörölni arcomról.
- Álmomban Kris megölt téged, és engem is megakart, de visszatámadtam, és megöltem. - mondtam.
- Nyugii, még itt vagyunk. És itt is leszünk egy darabig. - mondta, majd vissza betakart, és aludtam is. Reggel ugyanaz a szokásos, amit akkor tettem. Nem tudtam lezuhanyozni, és a hajamat is csak felfogtam. MinHyuk mellett ültem az ágyon, JaeHyo pedig a földön.
- JaeHyo! Mit csináltál velük? Miért voltál velük? - kérdeztem.
- Gondoltam, eljátszom, hogy csináltak velem valamit, aminél fogva ők azt hiszik, hogy azt fogom csinálni amit ők mondanak. Segítettem nekik mindenben. Csak aztán rájöttek, mert ugye elakartam szökni. - mondta, majd lehajtotta fejét.
- Értem. Most már 3an vagyunk. 3an csak el tudunk menni nem? - kérdeztem majd ránéztem MinHyukra, majd JaeHyora, aki velem szemben ült. - Vámpírok vagytok!
- Igen, azok vagyunk, de csak ketten! Ketten 12 ellen nem fog működni. - mondta.
- És ha engem is átváltoztatnál? - kérdeztem MinHyukot, aki ledöbbent kérdésemtől.
- Mit beszélsz? Még ha át is változtatnálak, akkor is csak 3an lennénk. Nem foglak. Szó sincs róla. És ne hozd fel még egyszer a témát. - esett nekem.
- Bocsáss meg na! - mondtam, majd hallottuk, hogy nyílik az ajtó. Kris.
- Kifelé! - mondta, majd kivezetett minket a nappaliba, ahol szembeszegültünk 12 vérfarkassal, Onewékkal, és a Block B többi tagjával.
- Min! - jött oda JongHyun,és szorosan magához ölelt, mire láttam U-Kwon arcát, hogy nem tetszett neki.
- Minden rendben. - mondtam, majd én is szorosan magamhoz öleltem.
- MinHyuk. - mentem oda mellé. - 13an vagyunk a 12 ellen. Itt az ideje, hogy átváltoztass. - mondtam.
- Már mondtam, hogy nem foglak. Maradj csendbe. - mondta, majd elindult Zicoék felé. Láttam, hogy súgott valamit Ziconak, aki csak bólogatott, majd mikor elment MinHyuk, Zico elkezdett suttogni valamit a csapat többi tagjának. Ugyanezt megtette Onewval. Odament MinHyuk hozzá, és súgott nekik valamit. Nem tudom mit tervelt ki, de előre félek. Arra kaptam fel a fejem, hogy Onew neki esett az egyik vérfarkasnak, és elkezdtek dulakodni. A fenébe. Le kell lépjek. El kell fussak, én ebben nem vehetek részt. Elmentem az ajtóhoz, visszafordultam, és már mindenki harcolt mindenkivel.
- Min! Futáás! - kiabálta MinHyuk. Kris és a többiek már nem ember formában voltak. Én megint csak elkezdtem futni. De az az érzésem van, hogy vissza kell menjek. Visszafutottam a házhoz. Bementem, majd megragadtam MinHyuk karját.
- Engedj! Mondtam, hogy fuss! Ne avatkozz bele.! -mondta.
- Nem megyek el nélküled. Ha te meghalsz én is. - mondtam, majd a könnyeim kezdtek folyni, de nem engedem nekik. Erősnek kell legyek.
- Baek! - hallottam valaki kiáltását. Meghalt volna? Minhoo....megölte....BaekHyunt?
- Minhoo! - kiabáltam, de már késő volt. Kris...
- Kriiiis! - estem volna neki, de valaki megállított.
- Tűnés! - mondta U-Kwon, majd megfogta a kezem és elkezdtünk futni mindketten ki a házból. Nagyon sötét volt, és nem láttunk semmit. A hold fénye sem világított annyira, mert nem telihold van. Futottunk ameddig csak tudtunk. Hallottuk, hogy valakik futnak utánunk, de nem mertem hátranézni.
- U-Kwon! Lassíts! Nem bírok futni! - kiabáltam neki, mire megálltunk.
- MinHyukék azok. - mondta. És tényleg ők voltak. Mindenki épségben.
- Minhoo.....Minhoo. - a hangvételem akadozott, és a könnyeim végleg elkezdtek folyni. Éreztem, hogy valaki átölel, de fel sem néztem.
- U-Kwon! Vidd haza! - hallottam MinHyuk hangját, majd el is indultunk. Ennyi? Minhoot soha nem fogom már látni. A szívem szakad meg, ha rágondolok. Miért kellett ez most? Mikor hazaértünk, U-Kwon bevitt a zuhany alá, majd lefektetett az ágyra, és betakart.
- Jó éjt. - mondta, majd a homlokomra adott egy puszit, és kiment a szobából. A sírást még nem tudtam abbahagyni, de azzal együtt aludtam csak el. Reggel a szokásos dolgok. Majd a reggeli. Senki nem volt itthon. Érdekes. Semmi nem volt a hűtőben, ezért muszáj voltam elmenni a közeli boltba, ami itt 10 percnyire. Hiába jártam meg a boltot, még sokat sétáltam. Egy parkban le is ültem. Sokáig ültem ott, és még mindig Minhoo járt a fejemben. El sem hiszem.
- Annyeong! - köszönt egy lány, aki leült mellém a padra. Soha életemben nem láttam még. - Láttam egyedül ülsz itt, így idejöttem, hogy csatlakozzak hozzád. - A nevem Kim Ha Na. - mutatkozott be.
- Óh, szia! Én pedig Lee Min Seo. - mutatkoztam be én is.
- Itt laksz? - kérdezte.
- Igen,a testvéremnél. Most jöttem körülbelül egy hónapja.- mondtam. Nagyon rendesnek tűnik, így sokat is beszélgettünk. Megmondtam neki, ki a testvérem, és hatalmas rajongó amint láttam. Megmondtam neki, hogy hol lakok, és szívesen eljöhet hozzánk, ha nagyon szeretne. Persze ebbe mind beleegyezett. Majd fél óra beszélgetés után, mindenki indult a maga útjára. Hazafelé, annyit gondoltam Minhoora, hogy beleestem valakibe, és kiesett a táska a kezemből.
- Bocsánat. - hajoltam meg előtte, majd a táskát próbáltam felvenni.
- Hagyd csak. Segítek. - mondta, majd felvette, és a kezembe adta.
- Köszönöm. - hajoltam meg megint, és mikor megláttam, hogy kibe botlottam bele, szóhoz nem tudtam jutni.